Hamarosan megkeresi a kormány a nyugdíjasokat

Fellendült a belföldi természetjárás 2010 óta, hamarosan megkeresik az időseket, hogy bemutassák az elmúlt évek eredményeit - mondta Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott az Otthon a természetben című kormányzati kiadvány sajtótájékoztatóján.
Szász Péter, 2017. december 5. kedd, 15:55

Fellendült a belföldi természetjárás 2010 óta, az eredményekhez a szakmai partnerek segítségére is szükség volt - közölte Nyitrai Zsolt. A természetjárás fejlesztéseit bemutató tájékoztató füzet többek között a turistaházakban és a természetjáráshoz kapcsolódó rendezvényeken lesz megtalálható a következő hónapokban - írja az MTI.

Hozzátette, hogy a kormány jövőre megújítja a stratégiai együttműködést a Magyar Természetjáró Szövetséggel, a túrázók után pedig a gazdákat és a nyugdíjasokat is megkeresi az elmúlt évek eredményeit bemutató tájékoztatással.

Garancsi István, a Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) elnöke az eddig elért eredmények közül kiemelte a Kékkör felújítását az erdőgazdaságok és a nemzeti parkok segítségével. Hozzátette: a több mint 2500 kilométeres túraútvonal hibáit folyamatosan felmérik és kijavítják, ezen túl kilátók és turistaházak korszerűsítésében is részt vesznek és hátrányos helyzetű településeket is bekapcsolnak a turistaforgalomba. Az MTSZ vezetője közölte, hogy a természetjárás infrastrukturális hiányait a következő években feltérképezik és pótolják.

Garancsi fontosnak nevezte, hogy a természetjárást a virtuális világban felnövő korosztály is megismerje és megkedvelje, ezáltal pedig minél több időt töltsön a szabadban.

Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos kiemelte a túrázás szerepét az egészséges életmódban és az ország megismerésében, ezért a természetjárás népszerűsítését kérte. Különösen fontosnak nevezte, hogy a felnövő nemzedék ne csak virtuális kalandokkal, hanem a természetben valódi élményekkel is gazdagodjon. Hangsúlyozta, hogy soha nem látott fejlesztések valósultak meg az elmúlt 7 évben a természetjárás fellendítése érdekében, és a kormány a következő években is nagyszabású tervekkel készül a folytatásra. Kiemelte, hogy az elmúlt években országszerte 38 új kilátó, 27 turistaház és 13 erdei iskola épült, 31 kilátót, 79 turistaházat és 24 erdei iskolát pedig felújítottak.

A kormánybiztos bejelentette, hogy a következő években 10 új vasalt - létrákkal, lépcsőkkel, hidakkal, fémkábelekkel felszerelt - út épülhet, barlangi turistautak jönnek létre és minden korábbit meghaladó mértékben bővülnek a kerékpárutak: megújul a Balaton-kör, kijelölték többek között a Győrt Pannonhalma, Csesznek, Zirc és Veszprém érintésével a Balatonnal összekötő, a Keszthely és a Fertő-tó, valamint a Budapest és Balaton közötti bicikliutat, Rajkától Budapestig kerékpározható lesz az Atlanti-óceánt a Fekete-tengerrel összekötő EuroVelo 6, emellett a Börzsönyben és a Mátrában erdészeti utakat is alkalmassá tettek kerékpáros túrázásra. Hozzátette: 2 hét múlva befejeződik az eplényi és a mátraszentistváni sípályák fejlesztése - így már a most induló szezonban használhatók lesznek - az Országos Kékkörben pedig a kormány további fejlesztési lehetőségeket lát.

Révész Máriusz arra számít, hogy az országos vándortábor-mozgalomban az idei 1700-nál jövőre lényegesen többen, a tervek szerint 10 ezer gyermek vehet részt, a vízi és a gyalogos túrák mellett kerékpáros vándortáborok is lesznek. Hozzátette, hogy a Testnevelési Egyetem akkreditált tanári továbbképzését elvégző, táboroztató pedagógusok államilag támogatott juttatásban részesülnek, így - mint fogalmazott - a vándortáborozás országszerte fellendülhet, a tanárok minden évszakban vihetik majd kirándulni a rájuk bízott iskolásokat.

A Téry Ödön programban legkésőbb 2019 elejére 4 turistaház - a Bakonyban Balinka-Kisgyón, a Szentendre melletti Lajos-forrás turistaháza, Badacsonytördemicen a Rodostó és a Hidegkúti turistaház Gyöngyöspatán - felújítása fejeződhet be összesen 2 milliárd forintból, engedélyes terveik heteken belül elkészülnek.

HOZZÁSZÓLÁSOK