EUR
314.38
USD
281.35
BUX
26875.84 0.82%
OTP
6925 -1.42%

Hamis díszletek mögött pusztul az ország

Vissza kell adni az iskolát a gyerekeknek, a pedagógusoknak, a szülőknek és a településeknek - mondta Gyurcsány Ferenc szombaton Budapesten, tizenkettedik évértékelő beszédében.
MTI, 2016. január 23. szombat, 18:28

A Demokratikus Koalíció elnöke a párt Sokak Magyarországa című, februárban bemutatandó programjából részleteket idézve az oktatás, a kultúra és a művészet világát nevezte az ország legfontosabb kezelendő problémájának, amelyet szerinte az egészségügy rendbetételének kell követnie.

A politikus azt mondta, Magyarország legfőbb érdeke és célja nem a kevesek gazdagodása, hanem a sokaság felemelése és új távlatok kinyitása. A DK olyan világot ajánl, amelyben a tisztesség, a felemelkedés az előremenetel alapja, nem a bűn, az árulás, a lopás - mondta Gyurcsány.

Pusztul az ország

Az országvédelem erőt sugárzó hamis díszletei mögött pusztul az ország. Urizáló, fennhéjazó, korrupt módon gazdagodó kevesek az egyik oldalon és rengeteget gürcölő, elárult, reményét vesztett sokaság a másik oldalon - fogalmazott a volt miniszterelnök.
A sokak Magyarországa alatt egy olyan otthonra, egy olyan hazára gondol, ahol nem csak az gyógyul, aki megengedheti magának, ahol mindenki tanulhat, aki szorgalmas és tehetséges, ahol a munkát tisztességesen megfizetik - magyarázta Gyurcsány, aki szerint a mai Magyarország nem ilyen.

Orbán Viktor vezetésével a Fidesz elárulta a magyarokat, a közös hazát, míg a miniszterelnök kegyeltjei, szurkolótársai, barátai elképesztő mértékben gazdagodnak és gyarapodnak - mondta. A Fidesz, amely szitokszóként emlegette a privatizációt, a menekültválság árnyékában elkótyavetyéli az egyik legnagyobb nemzeti vagyont, a földet, megszervezve ezzel a rendszerváltozás utáni időszak legnagyobb és legkorruptabb privatizációját.

Magyarországnak ma nem kormánya van, hanem egy "politikusi jelmezbe öltözött bűnszövetkezet vezeti az országot", amelynek az élén a miniszterelnök áll - hangsúlyozta a volt miniszterelnök.

A menekültválságra áttérve úgy vélte, hogy Orbán Viktor szélsőséges álláspontot képvisel, amikor ki akarja rekeszteni a menekülteket. Gyurcsány azt mondta, a biztonság garantálása mellett korlátozott, ellenőrzött, szabályozott módon Magyarország nem csak képes befogadni embereket, de jól is jár az ide érkező szakemberekkel.

Túl nagy ár

Lehet, hogy a miniszterelnök rövid távon megnyer egy politikai játszmát, de történelmi értelemben elveszíthet mindent, amiért Magyarország évszázadok óta küzd és ez túl nagy ár azért, hogy "egy kis-nagy ember hadakozzon saját, helyenként skizofrén meggyőződésével a világ ellen" - fogalmazott.

A párt elnöke a DK február 13-i kongresszusán bemutatandó programját előrevetítve közölte: meg kell állapodni az oktatás világának következő egy évtizedéről a pedagógusokkal és azokkal, akik értenek az oktatáshoz. Vitatta, hogy 50 százalékos béremelést kellene megvalósítani, mert, mint fogalmazott, emlékszik még, "mi lett ennek a vége 2002-ben". Szerinte tíz éven belül kellene évi 15, majd 10 százalékos emeléseket végrehajtani, mert "nem lehet olyan fontos hatalomra kerülni, hogy olyat ígérjünk, amely rosszat tesz az országnak".

Az egészségügyben nincs könnyű megoldás

A gyógyítás világáról szólva kijelentette: az egészségügyből több pénz hiányzik mint az oktatásból, mintegy 400 milliárd forint. Úgy ítélte meg: a forrás előteremtéséhez először a szakma és az ország támogatását kell megszerezni. Itt nincs könnyű megoldás - fogalmazott.

A gazdaság ügyeivel kapcsolatban azt idézte fel, hogy míg kormányzása idején érkezett Magyarországra a Mercedes-gyár, a jelenlegi kabinet ténykedése alatt a Land Rover inkább Szlovákia mellett döntött, holott mintegy 40 százalékkal több adókedvezményt ígért neki Magyarország.

Nem lehet együttműködni a Fidesszel

Az oktatás és az egészségügy kérdései mellett "picike" problémaként, de szólt a terrorveszélyhez kapcsolódó alaptörvény-módosításról is, amely különleges intézkedések bevezetésére adna módot. Ahogy a Fidesz visszaélt a kétharmadával, ugyanúgy élne vissza egy ilyen felhatalmazással.

"Nem lehet együttműködni a Fidesszel a kiherélt Alkotmánybíróság feltöltésében" és gazembernek nevezte azokat, akik együttműködnek a kormánypártokkal.

Az Index szerint új energiapolitika szükségességéről is beszélt, amelynek középpontjában nem az atomenergia, hanem a zöldenergia van.

A mostani földárveréseket Gyurcsány "a legnagyobb korrupciónak" nevezte a rendszerváltozás óta. Azt ígérte, "ha egyszer vége lesz ennek a kurzusnak", ezeket a most eladott földeket megpróbálják visszavenni, törvényesen, jogszerűen.

Orbán nem érti

A beszéd végén Gyurcsány azt mondta, hogy a nagy különbség az ő és Orbán jövőképe között, hogy a jelenlegi miniszterelnök nem értette meg, hogy nem lehet megállítani a határon a változást, és elkerülhetetlen a digitális forradalom. Gyurcsány szerint Orbán, aki régen büszke volt, hogy nem tudja bekapcsolni a számítógépet, biztos nem érti, mi az az Instagram. De ő nem akar "spoilerezni", Orbán kérdezze meg erről inkább a gyerekeit - derül ki az Index tudósításából.

Szavait úgy zárta az MTI szerint: a DK készen áll arra, hogy tegyen Magyarországért, a köztársaságért és Európáért.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Bulemia, 2016.01.24 15:45

@acdc:

1. Más nem kamatoztatta a Kisz-es tagságát? ( A szokásos névsort bármikor megtekintheted. )

2. Aki hitelt vesz fel, az országpusztító? Akkor a Fideszeseknál nagyobb pusztítást itt még nem végeztek.

3. A cigányutálatod undorító.

4. A pusztulás mindenhol látható. A te dolgog az, hogy megnézd, mikor, ki és hogyan pusztított és levond a magad számára a következtetést.

Ezt, olvashatóan, megtetted.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bulemia, 2016.01.24 15:42

@lauda:

Igazad van: bűzlik.

Otthon is érezheted...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lauda, 2016.01.24 14:27

Nem csak pusztul, bűzlik is. De lehet ez a fene nagy rothadás bűz a balliberálisokból árad!!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

acdc, 2016.01.24 14:26

@Rodent: Gyurcsány a rendszerváltáskor lopta össze magát kiszes tagságát kamatoztatva amaz meg utána.
Nem a f@szt nem végeztek országpusztítást, felvettek egy valag hitelt amit feléltek a 13. nyugdíjjal, meg odaadták a cigányoknak a kik folyamatosan lebontják,szétlopják az országot...el is húzott mellettünk Szlovákia rögtön.
Heves megyében élek, meg pár évet lehúztam Miskolcon tanulmányaim során, látok pusztítást eleget.Szóval rohadjon meg mindkettő!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Rodent, 2016.01.24 14:01

@acdc: Azert a nagysagrendeket ne keverjuk ossze. Voltak lopasok a baloldalon is szep szammal, de joval kissebb tetelben, mint amit a fidesz muvel. Ilyen merteku orszagpusztitast feltoek nem vegeztek. Azok csak siman hulyek voltak, ezek meg szervezett rablast vegeznek.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
www.Napi.hu Online Kft. Napi.hu - Független üzleti és pénzügyi portál, benne magyar és nemzetközi hírek, elemzések, tőzsdei információk. Helye: Flórián tér 1. 2. emelet, Budapest, Budapest. 1033 Telefon: +36-1-506-0930. Telefax: +36-1-506-0931. .