BUX
39359

Hamis tízezresekkel fizettek - az 500 forintos bankót alakították át

Előzetes letartóztatásba került Zalaegerszegen három férfi, aki több százezer forint összegű hamis pénzzel próbált út menti árusoknál fizetni - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Dzindzisz Sztefan, 2017. július 18. kedd, 09:32

A férfiak még a múlt héten próbálkoztak több helyen hamis tízezresekkel fizetni. Keszthely és Alsópáhok között egy út menti gyümölcsárusnál akarták a hamis bankjegyet használni, de az eladó gyanúsnak találta a pénzt és közölte, hogy nem tud visszaadni - mondta Jánky Judit a Zalai Hírlap keddi információját megerősítve.

A három férfi autóval nem sokkal később Fenékpuszta közelében bukkant fel egy árusnál, de őt az említett kollégája már figyelmeztette, ezért hívta a rendőrséget. A pénzhamisítókat nem sokkal később Balatonszentgyörgy közelében állították meg a rendőrök, akik több százezer forint összegű hamis bankjegyet találtak az autóban.

Jánky Judit hozzátette: a hamis bankók az ötszázforintos azonosító jegyeinek átalakításával készültek, és volt, hogy a gyanúsítottaknak sikerült is fizetniük vele. (Mit etetnek velünk? Csalóka nevekkel csábítanak.)

Képünk illusztráció