Harminc év után épült vízerőmű Magyarországon

Három évtizede nem épült Magyarországon vízerőmű, ezért is nagy jelentőségű a Rába Nicki duzzasztója mellett elkészült Kenyeri Vízerőmű, melyet egyéves próbaüzeme után csütörtökön adtak át.
NAPI, 2009. augusztus 27. csütörtök, 12:32

A beruházás 2,1 milliárd forintba került, a Környezetvédelmi és Infrastruktúra Operatív Program 317,5 millió forintos támogatást nyújtott hozzá. A zöldenergia-beruházás megvalósítására az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szakmai felügyelete mellett a Kenyeri Vízerőmű Kft. kapott megbízást.

A Rába völgyében alakult ki Magyarország egyik legbonyolultabb vízrendszere, a Kis-Rába - Hanság vízpótló rendszer. Ennek egyik fontos eleme az 1932-ben megépített Nicki duzzasztó, mely az árvizek és a jég biztonságos levezetése mellett kiemelkedő szerepet tölt be a térség vízgazdálkodásában: öntözővíz jut a mezőgazdaságnak, és értékes élővíz kerül a Répcébe, valamint a Rábcába.

A Rába vízhozama és a Nicki duzzasztómű által biztosított magasságkülönbség lehetőséget teremtett a vízenergia hasznosítására, tiszta energia előállítására. A most átadott két turbinás vízerőmű évente átlagosan 9 millió kWh áramot termel, 3500-4000 háztartás éves villamosenergia ellátását képes fedezni.

A környezetbarát, megújuló energiát hasznosító erőműnek köszönhetően évente 216 tonna kéndioxiddal, 9500 tonna széndioxiddal, 5,5 tonna szénmonoxiddal és 8 tonna porral kevesebb kerül a levegőbe. A vízerőmű évi 13 ezer tonna szén vagy 2500 tonna fűtőolaj felhasználását váltja ki.

Az építési munkálatok 2007-ben kezdődtek meg és 2008 tavaszára fejeződtek be, ezt követte a próbaüzemi időszak. A vízerőművet és a hallépcsőt az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szakmai felügyelete mellett a Kenyeri Vízerőmű Kft. építette és üzemelteti.

A vízerőmű mellett megépült egy hallépcső is, amely bíztosítja a vízi élőlények számára a szabad vándorlást a folyón, megteremtve a kapcsolatot a duzzasztó alatti és feletti vízivilág között. Az ökológiai folyósó megépítésével teljesül az Unió Víz Keretirányelvének a folyók hosszirányú átjárhatóságára vonatkozó követelménye.

HOZZÁSZÓLÁSOK