BUX
38657

Hároméves csúcson a magyar állam pénztartalékai

Bár májusban volt egy nagyobb devizakötvény lejárat, de az állam pénztartalékai mégis csaknem hároméves csúcsra futottak - derül ki a jegybank május végi mérlegéből.

portfolio.hu, 2014. június 13. péntek, 10:39

A statisztika azt a gazdaságpolitikai törekvést is újra megerősíti, hogy az állam szeretne minél inkább áttérni a forintalapú adósságfinanszírozásra. A kormány devizaalapú betétállományát ugyanis annyira leapasztották (közel 6 éves mélypontra), hogy az most alacsonyabb, mint amennyit ki kell majd fizetnünk egy júliusi devizakötvény lejárat idején. A tavaly év végi adósságráta "beállítása" miatt nagyon leapasztott kormányzati betétek (összesen 752 milliárd forintos állomány) után idén januártól nagy lendülettel emelkednek az állam pénztartalékai. A friss adat szerint május végére már 2118 milliárd forintra ugrottak, ami 2011 szeptembere óta a legmagasabbnak számít.

Dől a pénz

Ezt követően a negyedik negyedévben lesz esedékes az Európai Bizottság felé egy 2 milliárd eurós törlesztőrészlet, ami még a 2008-2009-es válság során felvett EU/IMF hitelből maradt meg. Ez az igyekezet azonban most annyira intenzív, hogy jelenleg a devizaalapú kormányzati betétállomány alacsonyabb (kb. 830 millió euró), mint amennyit július végén az 1 milliárd eurós devizakötvény törlesztésekor ki kell majd fizetnünk. Addig azonban remélhetőleg lesznek még folyósítások Brüsszel felől euróban (vagy a leváltott devizabetétet az MNB visszaváltja újra devizára), így az állam természetesen gond nélkül ki tudja majd fizetni a devizában fennálló júliusi tartozását. A májusi 193 milliárd forintos tartalék-emelkedés amellett következett be, hogy a hónap során volt egy 500 millió angol fontnak megfelelő devizakötvény lejáratunk (610 millió euró, plusz kamatok). Voltak tehát olyan tényezők, amelyek ezt a hatást bőségesen ellensúlyozni tudták. Az egyik ilyen az MNB önfinanszírozási tervének bejelentéséből következett: igen erőteljes vételi érdeklődés mutatkozott az elmúlt hetekben a forintalapú állampapír aukciókon, amelyek nyomán az ÁKK összességében igen jelentős forrásokat vont be forintalapú forrásokból (ez is szerepet játszott a forintalapú kormányzati betétek 491 milliárddal 1863 milliárd forintra ugrásában). A törekvés nyomai A másik tényező - a Miniszterelnökség felőli jelzések alapján - nagy valószínűséggel az országba áramló EU-forrás lehetett, ami elvileg növelné a kormányzat devizaalapú betéteinek állományát. Közben azonban az ilyen betétek állománya közel 1 milliárd euróval 254,6 milliárd forintra esett (ami 2008 ősze óta a legalacsonyabbnak számít). Ez is abba az irányba mutat tehát, hogy a gazdaságpolitika igyekszik leapasztani a devizaalapú adósságelemeket (a jegybank leváltja a Brüsszelből euróban érkező pénzeket és a kormányzati devizabetéteket is), hogy minél inkább forint alapon történjen az adósságfinanszírozás.