Hat magyar nem mehet az USA-ba

Az amerikai ügyvivő, André Goodfriend hétfő délután újságíróknak közölte, hogy hat magyarról van szó, a szám még változhat - írja a 444.hu.
Napi.hu, 2014. október 20. hétfő, 16:30

Az amerikai ügyvivő, André Goodfriend Rogán Antal tegnapi, ATV-s megjegyzésérére, amely szerint a kormányban nem tudják eldönteni, ez az egész ügy vicc vagy komoly-e, most azt mondta el, hogy teljesen komoly, ami történik - írja a 444.hu.

Kiderült még, hogy a hat érintett személy kormányalkalmazott, vagy kapcsolatban áll a kormánnyal. Neveket a kormánynak nem adott át Goodfriend, de szerinte a kormány tudhatja kiről van szó, ha a kormánytisztviselők jelezték, hogy ez történt velük. Lázár János Miniszterelnökségért felelős miniszter ma a nemzetbiztonsági bizottság ülésén azt mondta, hogy nincs információja arról, hogy bárki jelezte volna, hogy kitiltották.

Az ügyvivő elmondta azt is, hogy régóta aggódnak Magyarországért, és a helyzet egyre romlik, ez szerinte a baj. "Most jött el az idő, hogy tegyünk is valamit, és ne csak beszéljünk erről a problémáró." - tette még hozzá Goodfriend.

Az Index tudósítása szerint Andre Goodfriend megismételte, először október 6-án, hétfőn tájékoztatta a magyar külügyminisztériumot, és beszelt meg találkozót Magyar Levente külügyminisztériumi államtitkárral. Elmagyarázta neki, hogy a 7750-es elnöki rendelet értelmében, hogyan működik a kitiltás, és pontosan miről is van szo. Az USA-ból kitiltottak neveit nem árulta el Magyarnak, de azt igen, hogy felvették a kapcsolatot az érintett magánszemélyekkel. Mivel köztisztviselőkről is van szó, ezért tájékoztatták a külügyet. Október 13-án Szijjártó Péterrel is megbeszélte Goodfriend ugyanezt, ezt a találkozót a magyar fél kérte. Vízummentesség van Magyarországon, már csak ezért is szóltak az érintetteknek, hogy ne a repülön és az USA-ban vegyék észre, hogy nem léphetnek az országba - írta az Index.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

drama, 2014.10.21 09:07

@kutyauto:

Tisztelt kutyautó!
Valóban megválasztották ezt ez elmebeteg, pszichopata állatot: de akkor tartsák is el azok, akik megválasztották: adjanak neki zabát és jó napot...minket meg hagyjon ÉLNI ez az állat..szórakozzon a jó édes családjával(meg s züleivel, akik ilyen elmebeteg állattá nevelték)..remélem egyértelműen fogalmaztam4
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

drama, 2014.10.21 08:58

Tisztelt hozzászólók!
Való igaz az, hogy KIDERÜLT: hogy a hazai fogyasztásra szánt: politikai marketing kommunikáció már nem működik(kvázi minket támadnak a liberális karvalytőkések, meg Soros, Clinton stb. meg mit tudom én)...KIDERÜLT: hogy az már nem elég, högy tökös árjamagyar gyerek vagyok: és a Békemeneteseknek a sz@ar is jó: csak rá legyen írva VIKI sz@rta!
Vagyis hiányzik a diplomáciai érzék és tárgyalási kommunikáció!
Lásd: a baltás gyilkos(unk) kiadása okán csak a Néppárti frakció tudta DIPLOMÁCIAILAG megoldani, hogy hazánkat jegyzékben ne ítéljék el!
Sajnos változás NEm lesz: Viki csávó jól tudta kire kell hatalmát támasztania: létrehozta az 1 kulcsos adórendszert: és ennek előnyeit élvező burzsuj felsőközéposztályi réteg mindent el fog követni, hogy gazdasági előnyei megmaradjanak(lásd Budapesten a budai gazdag kerületek polgárai mentek el nagy számban szavazni)
Kialakította a HŰBÉRI FÜGGŐSÉGI rendszert: vagyis a gazdasági újraelosztással kegyeltté tett embereket: akik tüzön vizen át megeszik Viki sz@arát: csak a "píínz" meglegyen!
Ezzel sincs baj: de akkor ezek az állatok miért sajnálják a 22800Ft.-ot egy segélyestől, miért sajnálják a pénz egy rokkanttól: nem elég nekik a korrupcióból, a 1 kulcsos adóból, a gazdasági előnyökből nyert péz: mennyi kell még nekik???...hogy fulladnának bele!...oszt jó napot!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

kutyauto, 2014.10.21 07:42

Az USA aztán vastagon tesz arra, hogy nálunk van-e korrupció, demokrácia vagy emberi jogok. Addig sosem volt baja egy korrupt diktatúrával sem, amíg az az ő szekerét tolta. Most sem az a bajuk...
Magyarország pedig köztudottan nem korrupt, ezt nemzetközi felmérésekben elért helyezési is bizonyítják. (bár ez nem volt olcsó...)
Ja, és hogy a nép korrupt, vagy a kormány....? Hát, valakik azért csak megválasztották ezt a társaságot nagy többséggel most már többedjére nem igaz?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

roberta, 2014.10.21 06:31

Csak hat - és ez most hat? Ne legyen senkinek sem illúziója az amcsik mindent tudnak mert minden kormány időszakában rohangált az "ellenzék" jelentgetni a követségre.A szélső jobbtól az ultra balig! Na meg a módszerváltást is az amcsi nagykövet menedzselte le és már akkor elvetették a korrupció magvát, hisz azzal tudták megzsarolni a "kormányt" - de mivel jó tanulók voltunk így kinőttük magunkat és már konkurálunk a "tanítókkal"
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

RonaGyuri, 2014.10.20 22:39

Jankónak "nincs információja arról, hogy bárki jelezte volna, hogy kitiltották".
Nos ez nem az az ország ahol bárkitől elvárnák, hogy ha és amennyiben rajtakápják ne politikai támadásról zagyválna! =))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html