Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Nagyot fordult a világ a magyar gazdaság körül nyáron: júniusban ugyan már elhangzottak kételyek és felmerültek a lefelé mutató kockázatok, viszonylag kedvező volt még a magyar gazdaság lehetőségeinek megítélése. A Reuters elemzői akkor 2,6 százalékos 2011-es és 3 százalékos 2012-es GDP-bővüléssel számoltak. Ráadásul a júliusi előrejelzésükben ezt egytized százalékponttal feljebb is tornázták. A jegybank akkor még pesszimistának hitt véleménye sem volt olyan rossz: rendre 2,6, illetve 2,7 százalékos bővüléssel számoltak.

Augusztusban jött a hidegzuhany

Augusztusra azonban jelentősen romlottak a kilátások: az európai adósságválság, az amerikai plafonvita és az egyre romló nemzetközi hangulattal egy időben a növekedési kilátások világszerte romlottak. Félő volt, hogy ez Magyarországot sem hagyja hidegen, ám rideg valósággá először az augusztus első felében publikált júniusi ipari statisztika nyomán vált. Éves alapon már csökkent a kibocsátás és májushoz képest is negatív volt a változás. Rá pár nappal érkezett a hidegzuhany: a második negyedéves GDP-adatoktól 2,3 százalékos bővülést vártak a Napi Gazdaság elemzői, ehelyett 1,5 százalékról számolt be a KSH.

Erre adott reakcióként kivétel nélkül minden elemző, intézet levágta korábbi növekedési előrejelzését. Az augusztusi Reuters-konszenzus már csak 2 százalékos növekedéssel számol idénre, ami 2,3 százalékra gyorsulhat 2012-re. A kormány is belátta, hogy nem reális a konvergenciaprogramban lefektetett három százalék feletti előrejelzés, ezért már csak 2 százalékos növekedésről beszélnek. A jegybank pedig szeptember második felében közli legfrissebb negyedéves előrejelzését, de Simor András jegybankelnök már jelezte:az MNB feltehetően rontani fogja a növekedési előrejelzését. A vártnál rosszabb GDP-adatok hátterét még nem ismerjük, de a KSH csütörtökön közli a részletes statisztikát.

Sok az ellentétes hír

Jelenleg hatalmas a bizonytalanság a magyar gazdaság jövőbeli kilátásait illetően, sok, egymással ellentétes hír érkezett az elmúlt időben - véli Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője. Az egyik fő kérdés a beruházások alakulása: a múlt héten publikált adatok szerint meredeken, 6,5 százalékkal zuhant a volumen, ami magyarázatot ad a jóval gyengébb GDP adatokra. Ez leginkább az elmaradó infrastrukturális fejlesztések okozták, fő kérdés, hogy ez csak egyszeri hatás volt-e. A másik a belső fogyasztás: a svájci frank kétségtelen, hogy rombolja a kilátásokat, de a reálhozam kifizetések segíthetnek - kérdés itt is, melyik hatás fog dominálni.

Nemzetközi színtéren is sok a bizonytalanság: míg az összes hangulati mutató meredeken zuhan, addig a - főleg német - reálgazdasági indexek egyáltalán nem támasztják ezt alá, a nagy autógyárak pörögnek. Ezért ez inkább egy bizalmi válság - véli a szakértő. Ez a kettősség teszi kérdéssé a magyar ipar várható alakulását is - többen tudhatunk meg szerdán, ekkor publikálja a KSH a júliusi ipari kibocsátási adatokat. Az építőipar zuhanása kérdéses, hogy meddig folytatódhat, de már nem vagyunk messze attól, hogy ne legyen már hova zuhannia a szektorban, úgymond "kinullázódik" az ágazat. A kiskereskedelem pedig elvegetálhat a havi +/- 0,5 százalékos dinamika között.

Ezek alapján 2011-ben 1,8 százalék lehet a GDP növekedés üteme, amit jövőre 2,2 százalék követhet - véli az elemző. A bizonytalanságok miatt azonban nagy a szórás: a negatív esetben akár 1,4 százalék is lehet, de a 2,6 százalékot sem zárja ki a szakértő az optimista esetben. A recesszió - azaz legalább két negyedéven át tartó, negyedéves alapon vett csökkenés - esélye sem kizárt, de ez meglehetősen pesszimista szcenárió, ehhez a nemzetközi környezet további romlására van szükség. A reálisabb pálya szerint szerint a második félévben ugyan minimálisan, de nő negyedéves alapon a magyar gazdaság.

Nem jön vissza 2008

Mind európai, mind magyarországi szinten viszont nincs esély olyan brutális válságra, mint ami 2008-09-ben volt, ehhez arra lenne szükség, hogy kettészakadjon Európa, ami senkinek sem érdeke. A legvalószínűbb, hogy az eurózóna országai elvegetálnak a felszínen, míg Németország lesz képes valamekkora - bár a korábbinál gyengébb - növekedést felmutatni - fogalmazott a szakértő.

Nem zárja ki a recesszió esélyét Samu János, a Concorde elemzője sem. Probléma, hogy a költségvetésnek semennyi mozgástere nincs, ezért egy kis lassulásra mindenképpen reagálnia kell a büdzsének egy kiigazítással, ami további növekedési áldozatokkal járhat. Alapvetően 1,5-2 százalékos GDP-bővüléssel számol a szakértő idénre és 2012-re vonatkozóan is, és feltehetően a jövő évi költségvetés kialakításakor ezzel számol a kabinet is, de ha ettől elmarad a növekedés - például az export nem húzza úgy a gazdaságot, mint ahogy várnánk -, akkor újra hozzá kell majd nyúlni jövőre a költségvetéshez, ami viszont akár már recesszióba is taszíthatja az országot. Ugyan ennek esélye kisebb, de korántsem olyan kevés, mint az pár hónapja gondoltuk - tette hozzá a szakértő.