Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A 2009-es augusztus 20-i Red Bull Air Race óta nem rendeztek futamot Magyarországon, 2010-es rendezvényt épp az akkor hatalomra került Orbán-kormány fúrta meg, ugyanis a biztonsági okokra hivatkozva az akkori futamot lemondták. A Red Bull háza táján sem volt minden rendben, ugyanis a budapesti után még több futamot lemondtak, így maga a versenysorozat  is pihenőre ment - átmenetileg. A hároméves szünet után az idén indult új útjára a versenysorozat - még magyarországi megálló nélkül.

Úgy néz ki, hogy idehaza is kezdenek megoldódni a 2010-ben nem részletezett biztonsági problémák, ugyanis a futamot a kormány immár közpénzzel - évi hatmillió euróval, vagyis mintegy 1,8 milliárd forinttal támogatja 2015-2017 között - ez derül ki a Magyar közlönyben a múlt héten megjelent kormányhatározatból.

Az évi hatmillió eurót azaz évi mintegy 1,8 milliárd forintot az állami többségi tulajdonban levő Hungaroring Zrt. fizeti majd ki a jogtulajdonosnak - az ehhez szükséges pénzt a fejlesztési miniszternek kell biztosítania a következő évek költségvetéseiben - olvasható a kormány határozatában. A 2015-2017 közötti három évre így a költségvetésből mintegy 5,5 milliárd forintot kell kifizetni a rendezésre - legalább is a mai euróárfolyamon számolva.