Helyzetértékeléssel kezd Szász Károly, a SOTE kancellárja

Helyzetfeltárás és értékelés. Ezt tartja legelső feladatának a Semmelweis Egyetem pénteken kinevezett kancellárja. A PSZÁF korábbi elnöke, Szász Károly november 15-től kezdheti meg munkáját. Azt mondta: részben az állami akaratot kell majd érvényesítenie az egyetemen, ugyanakkor az egyetemi szempontokat is megfelelően kell tudni artikulálni az állam felé.
Inforádió, 2014. október 31. péntek, 20:05

A kancellári státuszt a felsőoktatásról szóló törvény idén nyári elfogadásával teremtette meg a jogalkotó. "A feladatom az, hogy a tudományos, kutatói, oktatói, klinikai munkáért felelősséget vállaló rektor mellett, a rektorral együttműködve, de az állami érdeket képviseljem az adott egyetemen" - mondta az InfoRádiónak Szász Károly, a Semmelweis Egyetem november 15-étől hivatalba lépő kancellárja. Vagyis biztosítani kell, hogy az említett területekhez kapcsolódó különböző kisegítő területek, az egyetemnek a gazdálkodása a jogszabályoknak megfelelően, szakszerűen, hatékonyan és transzparensen valósuljon meg - fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy lényegében az állam meghosszabbított keze lesz-e, azt válaszolta: az egyik oldalon igen, tehát az állami akaratot kell érvényesíteni az egyetemen, mind szakmailag, mind pénzügyileg. "Ugyanakkor az egyetemi szempontokat is megfelelően artikulálni kell tudni az állam felé, sőt, a széles nyilvánosság felé is" - mondta Szász Károly.

Az egészségügyben tervezett átalakításokkal kapcsolatban Szász Károly azt mondta: amennyiben kikérik a véleményét, akkor kész együttműködni, de ezzel a kérdéssel korábban még nem tudott érdemben foglalkozni.

"A legfontosabb feladatom most az, hogy egyáltalán megismerjem a helyzetet, tehát mindenképpen tájékozódni szeretnék, minél szélesebb körben információkat gyűjteni, emberekkel megismerkedni, és majd miután megfelelő információkkal rendelkezem, akkor fogom a további lépésekkel kapcsolatban kialakítani a véleményemet". Vagyis szavai szerint most elsőként a helyzetértékelés, a helyzet feltárása a legfontosabb feladat.

HOZZÁSZÓLÁSOK