A határozat az FM honlapján található, a szabálygyűjteményt a szakhatóság a Baromfi Termék Tanáccsal és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával egyeztetve állította össze.

A közlemény kiemeli: a vírus magyarországi megjelenése a gazdálkodók és a teljes magyar baromfiágazat számára súlyos közvetlen és közvetett veszteségeket okoz. Az állategészségügyi hatóság mindent megtesz a betegség mielőbbi felszámolásáért, haladéktalanul, akár már gyanú alapján is ártalmatlanítja az érintett állományokat. A betegség terjedésének megakadályozását, valamint a védekezést jelentősen nehezíti a vadmadár állomány nagyfokú fertőzöttsége, helyenként a baromfiállományok sűrűsége, valamint az állattartó telepek gyenge járványvédelmi szintje.

A fertőződés és az állományok közötti terjedés megakadályozásához elengedhetetlen az állattartó létesítmények járványvédelmi zártságának fokozása. Ennek érdekében a főállatorvosi határozat részletesen tartalmazza a legfontosabb előírásokat.

A péntektől érvényes utasítás szerint a betelepítés várható időpontjáról legalább 3 héttel korábban írásban tájékoztatni kell az illetékes hatóságot. A takarmányt zárt, fedett helyen kell tartani, nyílt vízből pedig tilos itatni. Egy telepre kizárólag akkora állományt lehet betelepíteni, amelynél biztosítható, hogy szükség esetén minden állat bezárható legyen. A határozat tartalmazza a zárt építmények víziszárnyasok, illetve egyéb szabadon tartott baromfik sűrűségnek megfelelő minimum alapterületét is - olvasható a közleményben.