A diplomatát "nagy szeretettel és nyitottsággal várjuk" - jelentette ki, hangsúlyozva, hogy érkezésével "új lendületet, új, pozitív irányt kaphat a magyar-amerikai politikai diskurzus".

Az államtitkár megjegyezte, "a politikai nehézségek nem nyomják rá a bélyegüket a gazdasági kapcsolatokra", amelyek kiválóak és fejlődnek. A kormányzatnak tíz egyesült államokbeli céggel van stratégiai megállapodása, az 50 legnagyobb amerikai multinacionális cég közül mintegy 40 jelen van az országban, az elmúlt egy évben pedig közel megduplázódott a két ország közötti kereskedelmi kapcsolat magyar többlete - fejtette ki.

Magyar Levente szólt arról is: a közeli hetekben három olyan amerikai beruházást jelentenek be, amely forintmilliárdos működő tőkét hoz az országba; az első bejelentést napokon belül megteszik, de a most is folyó egyeztetésekre hivatkozva konkrétumokat nem közölt.