A pályázat kizárólag magyar nyelven, elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül nyújtható be, ügyfélkapus azonosítást követően az adatlapok kitöltésével és a szkennelt dokumentumok csatolásával - írja az NRGreport. Korábban az észak-alföldi és dél-alföldi régióból a pályázat benyújtási lehetőség határozatlan időre felfüggesztették.

A támogatást csak regisztrált kereskedőknél lehet igénybe venni, ami A+-nál 25 ezer A++-nál 40 ezer, A+++-nál legfeljebb 45 ezer forint lehet.

A támogatás elnyerésének feltétele az is, hogy az új géppel legalább 10 százalékos energia, és legalább 20 kg/év CO2 megtakarítás legyen elérhető a régihez képest.

És hogy hol fog folytatódni a program? Íme:

Nyugat-Dunántúl
Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala
2017.08.16.

Dél-Dunántúl
Somogy, Baranya, Tolna
2017.08.21.

Közép-Dunántúl
Komárom-Esztergom, Fejér, Veszprém
2017.08.23.

Közép-Magyarország
Pest megye, Budapest főváros
2017.08.28