BUX

Hétvégén rossz idő lesz

Estig többnyire erősen felhős lesz az ég, majd reggelre csökken a felhőzet. Északon, keleten többfelé, délnyugaton helyenként várható eső, zápor. Kettős fronthatás várható.

NAPI Online, 2006. április 14. péntek, 15:23

Hétvégén a nyugati, északnyugati, szombaton napközben a déli szél többfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4, 9 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton többnyire 15 és 20 fok között várható.

A Kárpát medence időjárását az elkövetkező 36 órában egy nyugat felől érkező meleg, illetve hidegfront alakítja. A melegfront hatására a frontérzékenyeknél fejfájás, fáradékonyság léphet fel. A front átvonulása előtt 1-2 órával már jelentkezhetnek a tünetek: ingerlékenység, sértődékenység, csökkent teljesítőképesség, a depressziós hajlamú emberek nyomott hangulatba kerülnek, szaporább légzés és szívműködés figyelhető meg, emelkedik a vércukorszint, több a vizelet, étvágytalanság, a gyomor felfúvódik.

A melegfront a reggeli órákban elszórtan okozhat kisebb esőt, de délutánra már itt a hidegfront is. Hidegfront alkalmával az idegrendszer ellazul, az ingerlékenység csökken, tompulnak a reflexek, álmosságérzés, nehézkesebb gondolkodás és fejfájás kísérheti a változást. Fokozódik a görcsre való hajlam: a hasi görcsök (vese-, epegörcs, hasi kólika) mellett a szív koszorúereinek görcsveszélye is nő. Emellett fokozódó ízületi fájdalmakra számíthatunk. A tünetek a hidegfront átvonulása után jelentkeznek: gyomor-, epe-, vese-, bélgörcsre való hajlam; nő a szívinfarktus veszélye; a légúti hurutos megbetegedések esélye nagyobb; gyakoribbak az allergiás rohamok, a reumás fájdalmak, csökken a vércukorszint, testének szövetei több vizet kötnek meg.

Figyelje a jeleket, és felkészülhet a változásra! Melegfront esetén vigyen be több káliumot karalábéval, karfiollal, paradicsommal, burgonyával, búzával, rozsliszttel, mazsolával, olajos magvakkal, hallal. Hidegfront esetén fogyasszon minél több B1-, D- és E-vitamint, ezek főleg az élesztőben, a halakban és a tojásban találhatók meg. Ügyeljen a folyadékbevitelre is: a személyre szabott gyógyteák fontos kiegészítői lehetnek a napi italadagnak. Igyon naponta legalább két liter szénsavmentes folyadékot, de legjobb, ha lehűtött frissítő teákat fogyaszt, mentával, citromfűvel, csipkebogyóval, kis citromkarikákkal.

Forrás: met.hu, menshealth.hu