Az fDi Magazine a Financial Times csoport kéthavonta megjelenő befektetési melléklete. A magazin kétévente meghirdeti a "European Cities and Regions of the Future" című pályázatát, amely alapján összegyűjti és rangsorolja a legfontosabb európai befektetési helyszíneket.

Budapest továbbra is a legvonzóbb kelet-európai városok top tízes listáján, valamint a legjelentősebb európai városok top tízes listájának három alkategóriájában is szerepel. Budapesten kívül először ért el másik magyar város helyezést: a kisebb európai városok kedvező üzleti környezet alkategóriájában Győr városa a 9. helyet szerezte meg.

Ezen kívül a közép-magyarországi régió két kategóriában is a legjobb 10-be került: a közepes méretű régiók között üzleti környezet alapján a 4., a kelet-európai régiók között összességében pedig a 7. helyezést érte el. A dunántúli régió a közepes méretű régiók között üzleti környezet alapján a 10. helyen végzett.

A szervezet 2015-ben 67 beruházási projektet tárgyalt sikeresen, ami 2014-hez képest közel 12 százalékos növekedés. A projektek eredményeként mintegy 13 ezer új munkahely létesülhet, közel 21 százalékkal több, mint 2014-ben. A beruházások nyomán több mint 1,4 milliárd euró, közel 435 milliárd forint összértékű külföldi tőke érkezik az országba.

Az ügynökség jelenleg rekordszámú, 169 projektről folytat tárgyalásokat. Amennyiben a tárgyalt projektek a jelenleg ismert paraméterekkel valósulnak meg, úgy a beruházások által több mint 27 ezer új munkahely jöhet létre, és a befektetések értéke elérheti a 4,6 milliárd eurót.