Hív a vasút, vár a MÁV!

Ösztöndíjprogrammal, pályakezdő diplomás programmal, szakmai gyakorlati és szakdolgozat-írási lehetőséggel, valamint számos mérnöki, gazdasági, informatikai pozícióval várja a MÁV-csoport a BME állásbörzéjére látogatókat - adta hírül a MÁV.
Domokos László, 2017. október 10. kedd, 10:13

Több mint száz munkáltató, több ezer állásajánlat és szakmai gyakorlati lehetőség várja a főiskolásokat, az egyetemistákat, a friss diplomásokat, valamint a felsőfokú végzettséggel rendelkező munkavállalókat a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) állásbörzéjén október 11-12-én az egyetem központi épületében.

A börzén nem csak mérnöki, hanem gazdasági, pénzügyi, informatikai és természettudományi állások közül is válogathatnak az érdeklődök.

A MÁV-csoport idén nyáron kötött együttműködési megállapodást a BME-vel. Az együttműködés az oktatás és a szakember-utánpótlás számos területére, például a közösen meghirdetett hallgatói ösztöndíjrendszerre is kiterjed, de rögzíti azt is, hogy a vasúttársaság leányvállalatai minden évben részt vesznek az egyetemi állásbörzéken.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Norbertifor, 2017.10.10 11:06

Gondolom biztos azért végez a fiataljaink egy része mérnöki, informatikai stb.. diplomát, hogy a MÁV legyen a kenyéradója :D Ezek teljesen fordítva ülnek a lovon :) Köszönöm a cikk szerzőjének az alkotását! Feldobta a napomat :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html