BUX
38657

Hivatalos: megmérgezte magát Welsz Tamás

A Blikk úgy tudja: a hatóságok kiadták Welsz Tamás holttestét a családjának, akikenek egyben a végleges orvosszakértői jelentést is kézbesítették.

Napi.hu, 2014. június 2. hétfő, 07:34

A lap szerint ebben egyértelműen megállapították, hogy a férfi öngyilkos lett. Azt ugyan a jelentés nem tartalmazza, hogy pontosan milyen módon végzett magával Welsz, a lap értesülései szerint azonban a nyomozati anyagban szerepel, hogy a férfi nátrium-pentotál vegyületet vett be.

Welsz Tamás holttestéből több szövettani és egyéb anyagmintát is vettek, amelyeket évekig tárolnak még, a holttest kiadására és a hamvasztásra csak így adtak engedélyt. Ez a Blikk információi szerint már egy hónappal ezelőtt megtörtént: a holttestet elhamvasztották, a hamvakat hazavitték, de temetés egyelőre nem volt.

Korábban az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága is foglalkozott a Simon-üggyel összefüggésbe hozott vállalkozó, Welsz Tamás csütörtöki halálának körülményeivel.