Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök lehengerlő választási győzelme az április eleji parlamenti választáson rávilágít arra, hogy az európai politika egyik feljövőben lévő divatirányzata a pragmatikus populizmus. Ő az egyik legjobb képviselője ennek a módszernek - írja Bartlomiej E. Nowak amerikai politológus professzor a France 24-ben a hét végén megjelent cikkében. Ezt a politikai irányzatot az EU költségvetési megszorításokra alapuló gazdaságpolitikája hizlalta fel, amely nem hagy más utat a kormányzásra, mint a centrista, technokrata gazdaságirányítást. A kérdés csak az, hogy tálalják ezt a választóknak.

Manapság az EU-ban a nemzeti szabályozások 70 százaléka európai szinten születik, hosszas konszenzuskereső brüsszeli procedúrában. Az úgynevezett fiskális paktum, amelyben a tagországok az EU-val egyeztetik költségvetésüket, hogy az megfeleljen az uniós elvárásoknak, gyakorlatilag megfosztja az uniós tagországokat a gazdasági manőverezés lehetőségétől. Ennek velejárója, hogy a hagyományos keresztény- és szociáldemokrata pártok politikája közti különbség jelentéktelenné válik.

Elátkozott trojka

Európa irányításának korábbi módja, amelyben a nemzeti elitek álltak a változások élén, ma már nem működik. Ehelyett a nemzetek feletti EU kezében van a vezetés, így minden bajért ezt hibáztathatják az emberek. Az EU, az Európai Központi Bank (ECB) és a Nemzetközi Valutaalap hármasa, a híres trojka, amelynek szakértői ellenőrzik az EU-IMF programok végrehajtását, az utálat tárgyává vált nem csupán Magyarországon, hanem az eurózóna déli tagállamaiban is.

Mindez azzal a következménnyel jár, hogy a hazai politikában csak az EU-val, az IMF-fel és egyáltalán az ellenséges külföldi erőkkel szembeni populizmus ígér sikert a pártoknak. Különösen így van ez ott, ahol gazdasági bajok alatt nyögnek az emberek. Ezt támasztják alá a közvélemény-kutatások, amelyek tanúsága szerint az európai parlamenti választások a populista pártok, köztük a francia Nemzeti Front és a magyar Jobbik előretörését hozzák majd.

Csapda

A korábban kifejezetten radikális populizmusukkal kitűnt politikai erők azonban felismerték, hogy támogatottságukat úgy növelhetik, ha elmozdulnak a centrum felé, azaz visszavesznek éles állásfoglalásaikból, mérsékeltebb képet mutatnak magukról. Az előbb említett két párt jó példája ennek a változásnak. Erre viszont kétféle módon válaszolhatnak a centrum hagyományos pártjai.

Vagy az ésszerűséget állítják szembe a populizmussal, azaz magyarul a népámítással, ami gyorsan elvezethet ahhoz, hogy nagykoalíciót kötnek egymással, vagy élesebbé, populistábbá teszik saját megszólalásaik hangnemét, hogy az felvegye a versenyt a népámítók stílusával. Az utóbbi útra lépő korábban  mérsékelt politikusok arra játszanak, hogy ezzel visszafoglalhatják a centrum elvesztett részét, és a kiszoríthatják a radikálisokat a politikai skála szélére. Ennek azonban az az ára, hogy részben le kell rombolniuk hazájuk demokratikus rendjét.

Orbán és Fico

Orbán nagyon határozottan az utóbbi megoldást választotta. Évekkel ezelőtt pártja, a Fidesz sokkal mérsékeltebb volt, mint ma. Az elmúlt években viszont a megfigyelők már azt is megkérdőjelezték, hogy a magyar politikai rendszer még liberális demokráciának nevezhető-e. A budapesti kormány külpolitikája az autokratikus berendezkedésű Oroszországhoz és Kínához közeledik. Orbán összességben ügyesen használta ki a polulizmus emelkedő trendjét, komoly vitákba keveredett az EU-val és az IMF-fel olyan vezetőnek mutatva magát, aki nem ijed meg a nagy nemzetközi szervezetektől.

Eközben elkerülte, hogy a jelentősebb európai vezetők nyíltan bírálják, a Fidesz továbbra is tagja az európai kereszténydemokrata pártok közösségének. Nem ő az egyetlen, akinek ezt sikerült. Szlovák kollégája, a baloldali pártot vezető Robert Fico szintén el tudta érni, hogy bár populista politikus, nem csupán eltűrik az európai politika főáramában, hanem országa gazdasági teljesítményeit értékelve még el is ismerik teljesítményét.

Belháborúk jöhetnek

A populizmus egyik vonása, hogy egyszerű megoldásokat ajánl bonyolult problémákra. Orbán bebizonyította, hogy képes irányt szabni országának, teremtett egyfajta rendet, amit a választók visszaigazoltak. Végül is ez az alapja a politikai vezetésnek. Ugyanakkor nagyon durva feszültséget keltett a magyar társadalomban. Túl sok ember gondolja úgy, hogy a kiépült rendszer résztvevői zéró összegű játszmát játszanak egymással - azaz mindenki csak mások rovására nyerhet -, és a viszonyok igazságtalanok.

Az ilyen rendszerek nem szoktak tartósak lenni. Ráadásul - nyilván az említett, egyeseknek másokkal szemben inkorrekt esélyeket nyújtó igazságtalanság miatt - a szélsőjobboldali Jobbik nem hogy gyengült volna, de még meg is erősödött. Ezt ellensúlyozhatná a populisták gyakran hangoztatott szólama, miszerint nemzetük függetlenebb lett irányításuk alatt. Orbán talán lazította Magyarország kapcsolatait az EU-val és az IMF-fel, de éppen ennyivel erősítette országa függését olyan nem demokratikus országoktól, mint Oroszország vagy Kína.

Kap-e szobrot?

Minden vezető politikus azt szeretné, ha kiemelkedő figuraként kerülne be a történelemkönyvekbe. Ez alól Orbán sem kivétel: valahányszor Brüsszelben jár, nagyon odafigyel fellépése pr-jára. Eddig nagyon sikeres politikusnak bizonyult, de történelmi megítélése gyengének ígérkezik. A magyarok se gazdaságilag, se politikailag nem léptek előre, amióta hatalomra került.

Fico legalább bevitte Szlovákiát az eurózónába. Mindezek alapján Nowak úgy gondolja, hogy Orbán Viktornak még meg kell oldania egy feladványt. Pragmatikus populista politikájának időszaka csak akkor válhat elismert, a történelemkönyvekben is pozitív említést érdemlő korszakká, ha fel tud mutatni egy kiemelkedő projektet, amelyet a magyarok tartós boldogulása érdekében levezényelt.