BUX
38657

Horváth Csaba: nem muszáj bekapcsolni a dugódíjfizető rendszert

El lehet kerülni a budapesti dugódíj bevezetését - fejtette ki az InfoRádió Aréna című műsorában a Fővárosi Közgyűlés MSZP-s képviselője. Horváth Csaba arról is beszélt, hogy a 4-6-os villamos vágányfelújításával meg kellett volna várni a nyári iskolaszünetet.

Inforádió, 2015. április 1. szerda, 12:00

Nem adottak a feltételek a dugódíj bevezetésére, és nincs meg az indoka sem - emelte ki a szocialista politikus az InfoRádió Aréna című műsorában. "Nem adott az indok. Nincs annyi autó a városban, amiért ezt be kellene vezetni, és nem adottak a feltételei sem, hiszen sem az infrastrukturális beruházások, sem a P+R parkolók nem készültek el" - mutatott rá az ellenzéki képviselő.

Horváth Csaba szerint a brüsszeli bürokratákat is meg lehet győzni. "De persze nem úgy, hogy kimegyek és azt kérem, hogy légyszi-légyszi-légyszi, akkor ezt most ne kérjétek, hanem ki kell menni a megfelelő dokumentációval és azt mondani, hogy ez volt a forgalmi helyzet akkor, megszámoltuk, a 2009-es tanulmány rendelkezésre áll, csinálunk egy újat, amiben bemutatjuk, hogy egyébként a forgalom milyen mértékben csökkent le a korábbihoz képest" - fogalmazott. Hozzátette: arra számít, hogy a közlekedési problémák növekedni fognak.

"Ez most egy átmeneti időszak, amikor lehetőséget kell teremteni, hogy egy jó minőségű közösségi közlekedési rendszer megteremtésével a motivációt előállítjuk; amikor már megengedhetné magának valaki, hogy autóval járjon, ne azt tegye, inkább szálljon fel a komfortos, klimatizált, jó minőségű közösségi közlekedési eszközökre. Addig az uniós támogatások segítségével végezzük el azokat a beruházási munkálatokat, ami ehhez kell" - ajánlotta Horváth Csaba.

A Fővárosi Közgyűlés szocialista képviselője úgy látja, hogy ha végül mégsem enged az Európai Unió, akkor is elegendő a rendszert kiépíteni, és díjat nem kell szedni. Brüsszel csak a rendszer meglétét írta elő. Nem írta elő, hogy mekkora a körzet és az ára. Ahogy vasárnap nem kapcsoljuk be a parkolóautomatákat, ugyanúgy jelen forgalmi helyzetben, ha felszerelünk tíz darab kamerát egy zóna szélére és offline állapotban hagyjuk, akkor eleget tettünk a brüsszeli bürokraták és a szerződés elvárásainak. (...) Ha díjat akar szedni, semmi nem gátolja a fővárost abban, hogy akár 1 forintot kérjen, ha meg 1 forintot kér, akár ki is kapcsolhatja a berendezést. A lényeg a brüsszeli együttműködésben és a 4-es metróberuházásban az, hogy a fővárosnak rendelkeznie kell a forgalomszabályozás és -befolyásolás képességével" - hangsúlyozta a politikus.

Tarlós István főpolgármester az elmúlt napokban többször is jelezte, a főváros azt szeretné elérni az EU-nál, hogy ne kelljen bevezetni a dugódíjat. A zónahatárokról továbbra sincs döntés, de korábban a városvezető jelezte, hogy a felmerült lehetőségekből melyiknek lenne létjogosultsága.

Bár a Széll Kálmán tér felújítása és a budai fonódó villamos kialakítása nagyrészt uniós forrásból valósul meg, így ezek esetében a támogatások lehívásához valóban meg kellett kezdeni a munkát, ám a 4-6-os villamos vágányfelújítását a Fővárosi Közgyűlés szocialista képviselője szerint akár nyáron is elvégezhették volna.

"Ez három különböző beruházás és ebből ráadásul csak kettő uniós. Tehát míg a budai fonódónál és a Széll Kálmánnál el lehet fogadni azt az érvet, hogy határidőig be kell fejezni, így ez a 4-6-osra azért sem igaz, mert nem uniós, hanem saját forrásból működik. Egy érvet tudott főpolgármester úr mondani, az pedig az volt, hogy azért kell most végezni, mert majd jönnek júniusban a turisták, és akkorra már rendben legyen" - jelezte az MSZP-s közgyűlési képviselő.

Azt a felvetést, hogy nem jobb-e egyszerre felbontani a környéket, ha már úgyis dolgoznak a Széll Kálmán téren és a Margit-hídnál, Horváth Csaba politikai megközelítésnek minősítette.

"Csakhogy van egy racionális megközelítés is, amit az itt élők érdekében kellene követni, hogy azért aszerint kellene ezeket a beruházásokat ütemezni, lehetőség szerint egyébként nyáron, mert akkor a legkisebb a fennakadás" - jegyezte meg Horváth Csaba.

A Fővárosi Közgyűlés szocialista képviselője hozzátette: a másik elv - a mindent egy időben blokkolni - elég sikeres, mert blokkol, viszont máshova is áthelyezi a dugókat.

A 4-6-os villamos jelenlegi vágányfelújítását a BKK ígérete szerint május végére fejezhetik be.