Idén is keresik az Aranyanyukat

Mától október 30-ig újra lehet szavazni a Richter Aranyanyu díj döntőseire. A hat éve alapított Richter Aranyanyu díj célja, hogy olyan az oktatásban, egészségügyben és szociális szférában dolgozó nőket kutasson fel, mutasson be és díjazzon, akik minden nap bizonyítják különleges erejüket, kiválóságukat, mégis csekély anyagi és erkölcsi elismerésben van részük.
Napi.hu, 2016. október 3. hétfő, 10:05

A díjat 2011-ben alapította Rácz Zsuzsa író, a Terézanyu-könyvek szerzője és a Richter Gedeon Nyrt. A Magyarországon egyedülálló kezdeményezés célja a nők társadalmi megbecsülésének és önbecsülésének növelése. A zsűri és a nagyközönség eddig 37 rendkívüli nőt részesített elismerésben példaértékű munkájáért.

A Richter Aranyanyu díjra a környezetükben élő, értünk, gyermekeinkért, barátainkért, közösségünkért sokat tevő orvosnőket, pedagógusokat, egészségügyi szakdolgozókat és a szociális területen dolgozókat lehet jelölni minden évben. A jelölőnek egy személyes történetben kell bemutatni a jelöltjét. A rövid írásban meg kell jelennie a jelölt elhivatottságának, odaadó személyiségének.

Idén is több száz jelölés érkezett, melyekből kategóriánként négy, tehát összesen 16 döntős Aranyanyut választottak ki. Róluk egy kisfilm is készült. Mind a 4 kategóriában kiosztanak közönségdíjat, a döntősökre interneten lehet leadni a voksokat, valamint a zsűri is odaítél szintén minden kategóriában egy-egy díjat.

Idén a szavazás október 3-án kezdődik és október 30-a éjfélig tart. Mind a 16 döntős Aranyanyu adatlapja és kisfilmje megtalálható a www.aranyanyu.hu oldalon, itt lehet szavazni minden kategóriában egy jelöltre. A szavazás e-mailcím alapú, egy e-mailcímről kategóriánként egy szavazatot lehet leadni.

A nagyközönség november 10-én, a díjátadó gálán tudja meg, ki lesz 2016-ban a zsűri és a közönség 4-4 díjazottja, akik átvehetik a Richter Aranyanyu aíjat és a vele járó 200 ezer forintos pénzjutalmat. Mint minden évben idén is különdíjat ad át a Ridikül Magazin, így összesen 9 Aranyanyu örülhet az elismerésnek.

HOZZÁSZÓLÁSOK