A jövő évi költségvetést is részben az adócsökkentések révén próbálta "eladni" Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a büdzsé egy héttel ezelőtti bemutatáskor.

Szavai szerint olyan "stratégiai" adócsökkentések jönnek januárban, mint a hal vagy az internet áfájának csökkentése. Az előbbi 4, az az utóbbi pedig 25 milliárd forintjába fáj a költségvetésnek - más kérdés, hogy mindenkinek lehetnek tapasztalatai a 2017 internetáfa-csökkentésről. Ezen túl a magánszemélyeket érintő adóváltozás nem is szerepel napirenden. Folytatódik viszont a több éves bérmegállapodási program: tovább csökken a cégeket terhelő tb-járulék - újkori nevén szociális hozzájárulási adó (szocho) - és marad az unió egyik legalacsonyabb, 9 százalékos társasági adója.

Visszaesnek a társasági adóbevételek

Jövőre folytatódik az elmúlt években megszokott tendencia: a magánszemélyek egyre több adót fizetnek be jövedelem- és fogyasztási ágon, miközben a cégek adóterhelése tovább csökken. Az idén - a már módosítás alatt álló - 2017-es költségvetés szerint a cégek 1505 milliárd forint adót fizetnek be a közösbe, jövőre ez 1350 milliárd forintra csökken. A legnagyobb mértékben a társaságiadó-bevételek mérséklődnek: 2017-ben eredetileg 734,7 milliárd forintot kellett volna a cégeknek befizetniük a költségvetésbe, ekkor még a 10, illetve 500 millió forint felett 19 százalékos adókulccsal kalkuláltak.

Ám tavaly - minden különösebb előzmény nélkül - a kormány a társasági adó jelentős 9 százalékra való csökkentéséről döntött, így az idei bevételek 595,7 milliárdra, jövőre már 362,6 milliárd forintra csökkennek. A jelentős kiesés mögött nem csak az adókulcs mérséklése, hanem a növekedési adóhitel kifutása is meghúzódik. Még 2015 utolsó hónapjaiban ugyanis a GE adóoptimalizációs alkut kötött a magyar kormánnyal, ennek lett következménye a növekedési adóhiteles konstrukció bevezetése. A GE 2016-ben és idén összesen 542 milliárd forint plusz adót fizetett be a magyar államnak.)

A költségvetés adóbevételei (milliárd forint)
Adónem
20172018Index (2018/2017, %)
Társasági adó595,7362,660,9
Cégautóadó33,633,399,1
Energiaellátók jövedelemadója55,551,993,5
Eva75,669,692,1
Ökoadó23,924,0100,4
Bányajáradék35,036,8105,1
Játékadó30,825,984,1
Reklámadó11,716,9144,4
Egyéb befizetések24,019,581,3
Egyéb központosított bevételek395,93464,2117,2
Pénzügyi szervezetek különadója50,450,4100,0
Kisadózók tételes adója94,5113,0119,6
Kisvállalati adó23,527,2115,7
Közműadó55,255,099,6
Cégek befizetései összesen1 505,331 350,389,7
Áfa3 545,03 838,6108,3
Jövedéki adó1068,51099,3102,9
Regisztrációs adó24,424,4100,0
Távközlési adó54,452,195,8
Pénzügyi tranzakciós illeték205,7204,799,5
Biztosítási adó34,235,2102,9
Fogyasztási adók összesen4 932,195 254,3106,5
Szja1 903,52 090,2109,8
Egyéb lakossági adók88100,0
Illetékbevételek178,2188,6105,8
Gépjárműadó43,544101,1
Különadó0,90,9100,0
Lakosság befizetései2 134,12 331,7109,3
Tb-alapok bevételei5 253,45 677,3108,1
Mindösszesen11 690,9212 281,9105,1
Forrás: költségvetési törvényjavaslat


A kkv-kat érintő adókon (eva, kata, kiva) belül folytatódik átrendeződés: egyre kevesebben fizetik az egyszerűsített vállalkozói adót (eva) és egyre nagyobb bevétel keletkezik a kisadózók tételes (kata) adójából. A kisvállalati adóbevétel (kiva) is növekszik, jövőre már 27,2 milliárdot szednek be. A három adóból összesen 209,8 milliárd forint folyik be szemben a tavalyi 193,6 milliárddal.

További érdekes elemzésre csábíthatja a közgazdászokat a kkv-kat terhelők adók és a társasági adóbevételek összevetése - ugyanis a társasági adó a minden korábbinál is kisebb szerepet játszik az adóbevételekben. Ma már mind az áfa-, a jövedékiadó-bevételek és természetesen a tb-járulékok megelőzik bevételben a társasági nyereségadót. A képet tovább árnyalja a pénzügyi szervezetek különadója, amely évi 50,4 milliárd forintnyi pluszterhet tesz bankokra.

Egyre többet fizet a lakosság

Míg a cégek adóbefizetései csökkennek - vagy legalább is stagnálnak, ha korrigáljuk növekedési adóhitellel -. a lakossági adóterhek dinamikusan emelkednek. A növekedés a jövedelemadóknál a béremelésekből, a fogyasztási adóknál a fehéredésből és a magasabb jövedelméből származnak.

Ezzel együtt is szembetűnő, hogy jövőre a cégek 1350 milliárdjával szemben a lakosság csak jövedelemadó ágon 2331,7 milliárd forintot fizet be, nem beszélve a szintén - jelentős részben - őket terhelő fogyasztási adókról. A lakossági adóbefizetések nem csak a személyi jövedelemadóból (szja), de illetékoldalon is valószínűleg megugranak majd - köszönhetően a növekvő lakásépítéseknek. (Az illetékek elvileg az eljárások költségeit hivatottak viselni, valójában egyfajta vagyonszerzési adóként alkalmazza ezeket az állam - a szerk.)

A fogyasztási adók - amelyeket szintén a lakosság fizet be - az egekbe emelkednek: jövőre már 5254,3 milliárd forintot vár az állam, az idei 4932,2 milliárd után. A növekedés motorja az áfabevételek bővülés - itt 8 százalékot meghaladó mértékben nőnek a bevételek, míg a jövedéki adóbevételek 2,9 százaléka épp hogy megközelíti a tervezett 3 százalékos infláció mértékét.

Ezermilliárd folyik el a kedvezményeken

Az NGM minden évben elkészíti összesítését arról, hogy az adókedvezmények révén mennyi bevétel esik ki a költségvetésből. A növekedés folyamatos: 2014-ben már 725,5 milliárd forint kedvezmény folyt ki, jövőre pedig már 908 milliárd forint az alsó és felső becslés átlaga. Ugyanis jövőre az NGM alsó becslése szerint minimum 865,3 milliárd forintnyi adókedvezményt vesznek igénybe, de a felső becslés szerint elérheti a 950,8 milliárd forintot is.

A legnagyobb tétel a családi adókedvezmény: ennek keretében az szjából 265,5 milliárd forint esik ki, míg a tb-járulékokból további 46 milliárd forint -, így a teljes családi kedvezmény mértéke évi 311,5 milliárd forintot tesz ki. Vagyis bevétele mintegy 15 százalékát osztja vissza az állam a családos adózóknak.

Csak sportra százmilliárd megy

Rögtön a második legvaskosabb tétel a sportcélú társasági adókedvezmény, amely jövőre már eléri a 80 milliárd forintot. (Jövő januártól új kedvezmény jár a látvány-csapatsportok támogatóinak, a kormány azzal számol, hogy 18,8 milliárd forintnyi bankadó a költségvetés helyett a kosár-, kézilabda és futballcsapatok kapnak meg - így csak e két forrásból 99,3 milliárdnyi támogatáshoz juthatnak.)

Figyelemmel arra, hogy a költségvetés összes társasági adóbevétel nem éri el a 363 milliárd forintot, ez azt jelenti, hogy csak a sporttámogatások miatt nem szedik be társasági adóbevételek 22 százalékát. Valójában ennél bőkezűbb a  kormány, mivel összesen 211 milliárd forint társasági adót ad vissza kedvezményként vagy épp nem szed be - ez a beszedett adó 58 százalékára rúg.  A sport mellett nagyobb összegű adókedvezmény jár a társasági adóból a fejlesztésekre (39,4 milliárd), a kutatás-fejlesztés támogatására (35,5 milliárd forint) vagy épp a színházak támogatására (23,5 milliárd forint).

A legnagyobb a rés a beszedett és a beszedhető adók között az illetékbefizetéseknél látható. Jövőre a tervek szerint 188,6 milliárd forint illetéket szed be az állam, ám ezen felül 124,3 milliárd forintot nem szed be. A sok illetékkedvezmény közül kiemelkedik a lakáscsere 52,5 milliárdra rúgó illetéke és az illetékmentes öröklés 33 milliárd forint értékű kedvezménye. De 9 milliárd forint vagyonszerzési illetékről mond le a kormány a az autóbuszok, nyergesvontatók és teherautók vételénél is.

Elengedett kedvezmények adónként 2018-ban (milliárd forint)
AdónemFőbb adókedvezmények (kedvezményes kulcsok nélkül)Összeg
Jövedéki adóüzemanyagok49,0
- mezőgazdasági gázolaj visszatérítése33,5
- vasút, hajózás gázolaj visszatérítése6,0
- kereskedelmi gázolaj visszatérítése9,5
alkoholok7,5
- adómentes pálinkafőzetés7,5
Összesen56,5
Energiaadólakosság mentessége14,75
Összesen14,75
KözműadóÚj vezetékek és hírközlés vezeték cseréje2,2
Környezetterhelési díjlevegőterhelési díjkedvezmény0,45
vízterhelési díjkedvezmény0,45
Összesen0,9
Társasági adóÉrvényesített adókedvezmények158,2
- kis- és közepes vállalkozások    adókedvezménye4,3
- fejlesztési adókedvezmény39,4
- filmtámogatás kedvezménye8,5
- előadó-művészeti szervezet támogatása utáni adókedvezmény23,8
- sportcélú támogatás utáni adókedvezmény80,5
- energiahatékonysági beruházás1,8
Adóalap-csökkentő tételek53,1
- kapott jogdíj alapján elszámolt bevétel 50 százaléka6,0
- k+f célú kapott támogatás35,5
- mikro- és kisvállalkozásnál beruházások9,6
Adómentesség0,75
Összesen211,9
Energiaellátók jövedelemadójaFejlesztési adókedvezmény1,7
Bányajáradék1,6
Energiahatékonysági beruházás2,2
Összesen5,5
Pénzügyi szervezetek különadójaLátvány-csapatsportok támogatása18,8
Összesen18,8
Távközlési adóNem adóköteles hívások és üzenetek23,0
Összesen23,0
Személyi jövedelemadóCsaládi adóalap-kedvezmény265,5
- súlyos fogyatékosság miatt levont összeg16,0
- mezőgazdasági őstermelői kedvezmény0,7
Rendelkezések az adó felett20,35
- Önkéntes pénztári kedvezmények12,5
-  nyugdíjelőtakarékosság kedvezménye5,5
Összesen307,05
Helyi iparűzési adóFoglalkoztatás növeléséhez kapcsolódó adóalap-mentesség0,35
Kutatás-fejlesztés8,6
Mezőgazdasági és beszerző szövetkezetek adókedvezménye0,5
Útdíjkedvezmény4,5
Önkormányzat által adható kedvezmény2,25
Összesen16,2
IlletékekLakástulajdonok egymás közötti cseréje1,2
Lakástulajdonok közvetett cseréje52,5
Ingatlanforgalmazási célú vagyonszerzés3,5
Telektulajdon kedvezménye házépítéshez7
Új lakás vásárlása 15 millióig2,2
Új lakás vásárlása 30 millióig0,9
Egyéb kedvezmények8,5
Illetékmentes öröklés33
Kedvezményes öröklés6,5
Lakásöröklés3
egyéb öröklés, ajándék3,5
Autóbuszok, nyergesvontatók, tehergk kedvezménye9
Összesen124,3
Szociális hozzájárulási adóMunkahelyvédelmi kedvezmény101
kutatók kedvezménye0,9
Összesen101,5
Biztosítotti nyugdíjjárulékCsaládi kedvezmény23,5
Biztosítotti egészségbiztosítási járulékCsaládi kedvezmény22,5
Összes kedvezmény908,05
Forrás: költségvetési törvényjavaslat