Fölpörgött a kormányzati rezsikommunikáció, a jelet Orbán Viktor miniszterelnök adta meg a héten, amikor is kijelentette, a 2014-es év (vagyis a választások éve) a rezsiharcról fognak szólni. Csak csütörtökön két rezsifórumról adott tájékoztatást a kormány.hu.

A kormányzati portál szerint az emberek és az ország védelmében a Fidesz-KDNP kormány már megtette a rezsicsökkentés első lépéseit, amit még idén tovább folytat. Soltész Miklós a Tabon rendezett rezsicsökkentési fórumon elmondta, már megvalósult a 10 százalékos díjcsökkentés, ami még idén 20 százalékosra bővül. Ennek szükségességét bizonyítja, hogy összesen 2,2 millió aláírás gyűlt össze a rezsicsökkentés támogatásara - tette hozzá.

Ugyanitt arról olvashatunk, hogy Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár Esztergomban tartott fórumot a rezsicsökkentésről 2013. szeptember 18-án. Az államtitkár elmondta, hogy míg 2002-2010 között a villamos energia ára kétszeresére, a gázé háromszorosára nőtt, a kormány 2010-ben befagyasztotta, idén januártól pedig több lépésben csökkenti a lakosság rezsiköltségeket.

Nagyobb képért kattintson!

A november elsejével megvalósuló, újabb 11,1 százalékos mérséklés azt jelenti, hogy a családoknak ötödével, évente akár 100 ezer forinttal alacsonyabb energiaszámlákat kell kifizetniük. A kormány a közműszektor nonprofittá alakítására törekszik, az esetleges nyereség így az országban marad, és a szolgáltatások minőségének javításában hasznosulhat.

A kormányzati kommunikáció szembeállatja a szocialisták nyolc és a Fidesz három évét, konkrétan, hogy miként alakultak ezen idő alatt az árak. A KSH adatai azonban némileg árnyalják a kormányzati kommunikáció által fekete-fehérre festett képet, például azzal, hogy a rezsiköltségek az elmúlt 2,5 évben igenis emelkedtek. Nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy az áfa felső kulcsának 25-ről 27 százalékra való emelése minden terméket érintett 2012 januárjában.

A vezetékes gáz ára azonban az áfaemelésnél is gyorsabban, 18,3 százalékkal emelkedett 2010 és 2012 átlagában, erre jön majd a kétszer 10 százalékos rezsicsökkentés. Az elektromos energia ára azonban ennél lényegesen lassabban 4,1 százalékkal nőtt - ez megfeleltethető az áfa emelésével. Az energiaköltségek valós emelkedését jól tükrözi a 95-ös benzin átlagárának változása, ugyanis az üzemanyagpiac egy olyan többszereplős versenypiac, ahova új szereplő is beléphet. Ez utóbbit jól tükrözi a propán-bután gáz árának változása, amelynek 29,4 százalékos emelkedése egybevág az üzemanyagárak 26,8 százalékos emelkedésével.

Egyes termékek árának változása (forint, éves átlag)
20002005201020112012Változás 2010/ 2000 (%)
Változás 2012/2010 (%)
Elektromos energia (10 kWh)220338466468485111,84,1
Vezetékes gáz, 1 köbméter325491115012701360253,818,3
95-ös üzemanyag,liter23426033638342643,626,8
Propán-bután palackos2270330042804970554088,529,4
Forrás: KSH