A béremelések január elsejétől, visszamenőleg hatályosak. Kiemelte: a béremelés bizonyítja, hogy a kormány megbecsüli a közszolgáltatást végzők munkáját - írja az MTI.

Az intézkedéstől azt várják, hogy az állami vállalatok a munkaerőpiacon versenyképesek maradjanak, és meg tudják tartani a munkaerőt - tette hozzá. Felidézte, a kormány február 15-én fogadta el a NFM-hez tartozó cégeknél a béremelési javaslatot, amelyet előzőleg a munkáltatók és munkavállalók érdekegyeztető tárgyalásain alakítottak ki. A bérfejlesztés 2017-ben, 2018-ban, és 2019-ben együttesen 30 százalékos lesz. A béremelés megelőzi a bérfeszültségek kialakulását, a kötelező bérminimum alapján a teljes bértábla emelkedik.

A megállapodásokon a szakszervezetek álláspontja az volt, hogy a 30 százalék ne évi egyenlő arányban, hanem az első évben nagyobb mértékkel történjen. Ennek megfelelően a MÁV-csoport társaságainál 2017-ben 13 százalék, 2018-ban 12 százalék, 2019-ben 5 százalék lesz az emelés. Ez 36 ezer 800 dolgozót érint, a forrásigénye 13 milliárd 600 millió forint - sorolta.

A hét Volán-társaságnál 23 500 dolgozó kap idén 13 százalékos, majd a következő két évben 12 illetve 5 százalékos béremelést. A Magyar Postánál és leányvállalatainál az első évi emelés 14 százalékos, 33 ezer embert érint 8,7 milliárd forintos költséggel az első évben. A regionális víziközmű-társaságok idei 13 százalékos emelése 10,5 ezer embert érint, 4,5 milliárd forintos forrásigénnyel.

A kormány - közpénzből -  idén 44 milliárd forintot, 2018-ban 48 milliárd, 2019-ben 28,5 milliárd forintot biztosít béremelésre. A tárca számításai szerint a bérintézkedések hatására az egyes vállalatoknál a foglalkoztatási feszültségek mérséklődnek, nő a dolgozók létszáma. Az intézkedésekhez a Magyar Posta 4 milliárd forint, a vízművek 100 millió forint, a Volán társaságok 617 millió forint önrészt biztosítanak.

A jelentős emeléseket az tette lehetővé, hogy Magyarország erősödik, saját gazdasági teljesítményéből ki tudja termelni a béremeléshez szükséges forrásokat - hangsúlyozta az államtitkár. Mindez azt is jelenti, hogy így nem csak a versenyszférában, hanem az állami foglalkoztatási körben is mindenki léphet egyet előre - mondta Fónagy.