Tállai András a lap szombati számában megjelent interjújában közölte: az elmúlt években bebizonyosodott, hogy úgy is növekedhetnek az adóbevételek, ha közben csökken a közteher nagysága.

Az államtitkár, aki egyben az adóhivatal vezetője is, a lap kérdésére elmondta, 2010-ben még két kulcsot ismert a rendszer, és életben volt az úgynevezett szuperbruttó is. Hozzátette, a szocialisták a munkahelyteremtés, a béremelés és a családok támogatása helyett trükkökkel próbálták növelni az állami bevételeket.

Felidézte, hogy a kormányváltás évében 1770 milliárd forint folyt be az államkasszához személyi jövedelemadó címén, a következő esztendőben viszont ennél kisebb összeg szerepelt a bevételi rubrikában. Ennek - szerinte - az volt az oka, hogy 2011-ben nagyot vágott a kormány a polgárok adókötelezettségén.

Az adócsökkentő lépések később is folytatódtak, az állami bevételek azonban mégis emelkedésnek indultak - fűzte hozzá. Tállai András szerint trükkök helyett a kormány növelte a munkahelyek számát, és nagy erőfeszítéseket tett a bérek emeléséért: ma hétszázezerrel dolgoznak többen, mint a szocialista kormányzás utolsó évében, a bérszínvonal pedig sokkal magasabb, mint hét éve volt.

A minimálbér közel 75 százalékkal, a garantált bérminimum pedig nyolcvan százalékkal növekedett - mondta.