A túlzotthiány-eljárás (edp) keretében az Európai Uniónak 2014. március 31-én jelentett adatok szerint a kormányzati szektor hiánya 2013-ban 627,0 milliárd forint volt, amely a GDP 2,2 százaléka. A kormányzati szektor ESA módszertan szerinti bevétele 13 866,2 milliárd forintot, kiadása 14 547,2 milliárd forintot tett ki, az így számított GDP-arányos deficit 2,3 százalék. A 2013. IV. negyedévi hiány 89,2 milliárd forint volt, 124,5 milliárd forinttal alacsonyabb a 2012. IV. negyedévinél - jelentette a KSH. (Az ESA és az EDP módszertana a swapügyletek elszámolásában eltér egymástól, az ESA a swapügyletekből származó kamatfizetéseket pénzügyi tranzakcióként, az EDP-jelentés tulajdonosi jövedelemként számolja el.)

A kormányzati szektor adóssága az MNB adatai alapján, 2013 végén 23 068 milliárd forint volt, ez a GDP 79,2 százalékának felel meg.

A statisztikai hivatal által közölt adatok nem jelentenek meglepetést, hiszen azokról hétfőn már beszámolt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A tárcavezető tegnap azt mondta: a hiányadat kedvezőbb a 2,3-2,7 százalékos kormányzati prognózisnál, a kormány elküldte a tavalyi államháztartási adatokat az Európai Uniónak, az euróbevezetés pedig reálisan az évtized vége felé merülhet fel.

 

Forrás: KSH

A nemzeti számlák rendszere (ESA95) módszertani előírásai alapján összeállított adatok szerint 2013-ban a kormányzati szektor bevétele 13 866,2 milliárd, kiadása 14 547,2 milliárd, hiánya 681,0 milliárd forint volt. A hiány a 2012. évinél 75,6 milliárd forinttal, GDP arányosan 0,2 százalékponttal volt magasabb.

A bevételek 2012-höz képest 6,1 százalékkal növekedtek. Ezen belül az egyéb bevételek (17,1 százalék), a társadalombiztosítási hozzájárulások (4,6 százalék), a termelési és importadók (4,5 százalék) - amelyből az áfa 2,3 százalékkal - és a jövedelemadók (1,9 százalék) emelkedtek, a tőkeadók esetében pedig csökkenés (3,6 százalék) mutatkozott. Az egyéb bevételek nagymértékű növekedését az elektronikus útdíjból származó bevétel, a nagyarányú uniós bevételek és az EU-s finanszírozás elszámolásának változása okozta.

2013-ban 6,4 százalékkal emelkedtek a kiadások az előző évhez képest. E növekedésben a felhalmozási kiadások 17,7 százalékos bővülése játszotta a legnagyobb szerepet, amelyhez továbbra is az árvízvédekezéssel kapcsolatos nagyprojektek, az egyéb középületek, közterületek felújítása, valamint a katasztrófavédelmi és rendvédelmi fejlesztések járultak hozzá. A felhalmozási kiadások mellett a folyó termelőfelhasználás (9,1 százalék), az egyéb kiadások (8,5 százalék), a munkavállalói jövedelem (5,8 százalék), a kamatok (4,8 százalék) és a pénzbeni társadalmi juttatások (2,4 százalék) egyaránt emelkedtek. Az egyéb kiadásoknál az uniós többletbevételekből eredő kifizetések, valamint az EU-s pénzügyi korrekció, a pénzbeni társadalmi juttatásoknál a nyugdíj és nyugdíjszerű ellátások 7,4 százalékos bővülése játszotta a legnagyobb szerepet.

2013 IV. negyedévében a kormányzati szektor bevétele 3 846,8 milliárd, kiadása 3 936,0 milliárd, hiánya 89,2 milliárd forint volt, a GDP 1,2 százaléka.

Az előző év azonos időszakához képest 2013 utolsó negyedévében a bevételek 7,7 százalékkal növekedtek. Ez az emelkedés az egyéb bevételeknek (23,9 százalék), a társadalombiztosítási hozzájárulásoknak (7,5 százalék), valamint a termelési és importadóknak (4,0 százalék) - amelyből az áfa 0,9 százalékkal növekedett - tulajdonítható. A tőkeadóknál (7,1 százalék) és a jövedelemadóknál (0,7 százalék) csökkenés mutatkozott.

A kiadások 4,0 százalékkal növekedtek. A felhalmozási kiadások (8,4 százalék), a folyó termelőfelhasználás (8,1 százalék), a munkavállalói jövedelem (7,7 százalék), az egyéb kiadások (1,9 százalék) és a kamatok (1,4 százalék) emelkedtek, amíg a pénzbeni társadalmi juttatásoknál (0,8 százalék) enyhe csökkenést figyeltünk meg 2013 negyedik negyedévében.