Hamarosan elindulhat két, népszerűnek ígérkező pályázat, ahol akár 50 százalékos támogatásintenzitás is elérhető lesz. A "Mikro-, kis-, és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása" című pályázati kiírást már társadalmi egyeztetésre bocsátották, illetve nemrégiben zárult le egy, a munkahelyteremtési képességek támogatására irányuló GOP-pályázat társadalmi egyeztetése.
Exportösztönzés, azaz a piaci megjelenés támogatása
Február 12-éig lehet véleményezni a mikro-, kis-, és középvállalkozások piaci megjelenését támogató pályázati felhívást. A leendő pályázat célja, hogy tanácsadói tevékenységeken keresztül segítse az exportképes termékekkel és/vagy szolgáltatásokkal rendelkező vállalkozásokat új piacokra történő belépésre.
Mindezeken túl a konstrukció támogatja a külkereskedelmi tanácsadó szervezeteket közvetlen fejlesztéséhez kapcsolódó eszközbeszerzéseken keresztül, hogy ezzel növelje a magyar vállalkozások bővülését, növekedését, hatékonyságát, versenyképességét. A pályázat további célja, hogy az erősödő piaci versenyben a vállalkozások fejlesszék üzleti kultúrájukat, felismerjék a vállalkozásban rejlő lehetőségeiket, erősségeiket, amelyeken keresztül beléphetnek nemzetközi piacokra.
A pályázatok keretében az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum 3 millió, maximum 20 millió forint lehet. A tervezett keretösszeg 3 milliárd forint a 2012-13. évekre, a támogatott pályázatok várható száma 600-800 db.
Az elnyerhető támogatás mértéke külkereskedelmi tanácsadó vállalkozások esetén az összes elszámolható költség maximum 25 százaléka, míg a tanácsadást igénybe vevő vállalkozások esetén az összes elszámolható költség maximum 50 százaléka.
A pályázónak vállalnia kell, hogy a projekt befejezési évét közvetlenül követő 2 üzleti évben az éves átlagos statisztikai létszámának átlagos értéke nem csökkenhet a bázislétszám, vagyis a pályázat beadását megelőző év (2011) éves átlagos statisztikai állományi létszáma alá.
A tanácsadást igénybe vevőnek ezen felül vállalnia kell, hogy a projekt befejezési évét közvetlenül követő 2 üzleti évben az exportból, valamint közösségen belüli értékesítésből származó árbevétele nominálisan növekszik. A megvalósítási időszak végére továbbá ki kell alakítania a vállalaton belüli az exporttevékenység fenntartásához szükséges humán feltételeket, így a külkereskedelemért felelős személy munkakörét. A külkereskedelemért felelős személynek a fenntartási időszak végéig a munkakörében szükséges maradnia.
Munkahelyteremtés támogatása
A társadalmi egyeztetésen január végével már túlesett kiírás célja a mikro-, kis és középvállalkozások munkahelyteremtési képességének támogatása, ösztönzése. A pályázók az új munkavállalók foglalkoztatására igényelhetnek támogatást.
A pályázónak legalább egy új munkahely teremtését kell vállalnia a projekt keretében, továbbá vállalnia kell, hogy a támogatott új munkahelyet/munkahelyeket a bázislétszámhoz (megtartott munkahelyek száma) képest nettó növekményként a kötelező fenntartási időszak alatt fenntartja. Az is feltétel, hogy a projekt befejezési évét közvetlenül követő 2 üzleti évben az éves átlagos statisztikai létszámának átlagos értéke nem csökkenhet a bázislétszám alá. (A negatív eltérés nem lehet nagyobb, mint 0,5.)
Fontos, hogy e pályázatból a Közép-Magyarországi régió területén megvalósuló fejlesztés nem támogatható.
Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum 1 millió, maximum 10 millió forint. A teljes tervezett keretösszeg 9 milliárd forint 2012-2013-ra, az NFÜ 1-3 ezer nyertessel számol.
A csekély összegű támogatást az újonnan felvett munkavállalók alapbérére és járulékaira fordíthatja a pályázó az első 12 hónapban. Az elnyerhető támogatás mértéke maximum az összes elszámolható költség 50 százaléka.
Nagyon helyes, hogy végre-valahára lesz valami értékelhető pályázat is, mert momentán itt is nagy a nihil, márpedig csak úgy lesz/lehet GDP növekedés, új munkahely teremtés, ha támogatjuk a honi KKV-ket és persze a microkat. Én ebben a munkahely teremtős pályázatban továbbmennék és annak a budapesti, illetve közvetlen agglomerációs cégnek, mely vállalja, hogy elmegy egy Kelet, vagy Dél-Magyarországi megyébe, akár 80%-os támogatás-intenzitást is adnék, sőt aki a megyén belül a leghátrányosabb kistérségben (járásban) valósít meg akár barnamezős -tehát egy anno "profi" módon elprivatizált, majd kirablás után bezárt üzemet éleszt újjá- beruházást, nos annak akár 100%-os támogatást adnék. Csak azért, hogy itt is legyen egyfajta NSZK, ahol ugye mindenütt, még a legkisebb falvakban is világcégek vannak...
Moderációt kérek Válasz erre
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
@RealMan: Mi lenne ha átvennék az NSZK modszerét ???
Moderációt kérek Válasz erre Előzmény
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
Baromság....
Moderációt kérek Válasz erre
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html













