Ha a Fidesz - akkor még fiatal liberális pártként - megnyeri az 1990-es magyarországi parlamenti választást, Urbán László biztosan vezető pozíciót kapott volna az ország irányításában, nagy szerepe lett volna a gazdasági átmenet levezénylésében - kezdi a Fidesz hőskorának ismert gazdasági szakértőjével készült interjúját John Feffer a huffingtonpost.com szakszerzője. Nem így lett, Urbán a magánszektorban futott be karriert, megfordult számos nemzetközi bank vezetésében. Eközben 1998-ban, az első Orbán-kormány megalakulásakor majdnem pénzügyminiszter lett, ám miután nyilvánosan elmondott egy örök igazságot, miszerint a választási program nem azonos a kormányprogrammal, mégsem őt választotta az akkor még ifjú miniszterelnök.

A magyar politika nem kis részben még mindig a rendszerváltás magyar sajátosságainak foglya - derül ki szavaiból. Orbán Viktor - hasonlóan a többi itteni politikushoz - kényszerpályán van: fenn kell tartania az állami jövedelemből élők nagy csoportjának bizalmát ahhoz, hogy megőrizze népszerűségét, s így hatalmon maradhasson. Nem a személyiségéből fakad az osztogatás politikája, hanem csak megértette, hogy Magyarországon ez a politikus túlélésének feltétele.

Harminc százalék

A versenyképesség kialakítása érdekében a rendszerváltáskor a vállalatok nagy részét privatizálni kellett. Ennek eredményeként a munkaerő 30 százalékát nem lehetett tovább foglalkoztatni azon a béren, amit korábban kapott. Ez túl nagy tömeg volt ahhoz, hogy az átalakuló gazdaság felszívhassa. Egyharmaduk egyszerűen eltűnt a munkaerőpiacról. Őket valószínűleg soha több nem lehet hatékonyan foglalkoztatni. A maradék kétharmadnak új munkát kellett volna találni, de ehelyett jellemzően a korai vagy a rokkantnyugdíjazás lett az osztályrészük. Összességében az adófizetők túl nagy része tűnt el a munkavállalók közül.

Ezzel egyidejűleg a társadalom állami jóléti újraelosztására rászoruló tagjaivá váltak. A rendszerváltást követő tíz évben az ellenzékben és a kormányon lévő erők is úgy kezelték ezt a problémát, mint az átalakulás velejáróját. Más régiós országban is volt hasonló jelenség, de nem olyan nagy arányban, mint Magyarországon. Ha ezeknek az embereknek csak a felét vissza lehetett volna terelni a munkaerőpiacra, kezelhető maradt volna a probléma, ám így juttatásaik kifizetése folyamatos problémát okozott a költségvetésnek. Eközben minden politikai erőnek tekintettel kellett lennie erre a tömegre mint szavazóbázisra. A végeredmény krónikusan magas költségvetési hiány és az államadósság növekedése lett.

Árfolyamcsapda

A rendszerváltás másik nagy kudarca az árfolyam félrekezelése. Az 1995-ös költségvetési krízis után bevezetett csúszóleértékelés - amelyben előre bejelentett időközönként és mértékben értékelték le a a magyar valutát - kiszámíthatóvá tette a forint árfolyamának alakulását, és garantálta a magyar exportcégek versenyképességének javulását. Nagy hiba volt azonban, hogy ez csak öt évvel a rendszerváltás után következett be, ahelyett, hogy a rendszerváltást követő gazdasági összeomlást jelentős leértékelés követte volna.

Emellett egy idő után a folyamatos leértékelési lépések az infláció hozzájuk kapcsolódó ciklikus emelkedéséhez vezettek. Ezért ahhoz, hogy a pénzromlás ütemét 10 százalék alá szorítsák, a döntéshozók kénytelen voltak felértékelni a forintot. Ahelyett, hogy a bérek és juttatások kordában tartásával a jövedelempolitika fékezte volna az árak emelkedését, a nemzeti valuta erősödött, ami a 2000-es évek elejére aláásta számos exportáló vállalat versenyképességét. Eközben hazai piacra termelőkre pedig ráhúzta a külföldi versenytársakat, amelyeknek a felértékelt forintban megszerezhető jövedelem miatt megérte Magyarországra exportálni.

Ebben téved

Urbán ugyan nem lett pénzügyminiszter az első Orbán-kormányban, ám úgy látja, hogy a ciklus első három évében nélküle is azt csinálták, amit vele tettek volna. Minden évben csökkentették a költségvetési hiányt, amiben segített a kedvező külgazdasági környezet. Az ezredfordulón a lakáspiac támogatásán keresztül próbálták élénkíteni a gazdaságot, amit kissé eltúloztak (a túl nagyvonalú lakástámogatás lyukat ütött a büdzsén - a szerk.), de a gazdasági szakértő szerint ezt később kezelni tudták volna. Orbán második kormányzása is arra utal, hogy a költségvetési egyensúly fenntartása fontos számára.

Amiben alapvető vitája van a magyar miniszterelnökkel, az az, hogy a gazdaság nem a szereplőinek zéró összegű játszmája, hanem egy olyan játék, amelyben a résztvevők nagy része többet szeretne nyerni annál, amit pénzben és/vagy erőfeszítésben befektet. Erről szól a piacgazdaság és a verseny. Orbán Viktor viszont alapvetően úgy tekint a gazdaságra, mint a politikára, amelyben mindenki csak mások rovására nyerhet. Számára a gazdaság is egy hatalmi játék - láthatóan nem érti, milyen következményekkel jár a gazdaság érzékeny intézményi, viselkedési környezetének megsértése

A politika meghosszabbításaként kezeli a gazdaságot, ahol a pozíciókat újraosztják, nem pedig egy óvatosan formálható játéktérként, amely teret nyit az emberi kreativitás érvényesülése előtt, ami végül a rendszer egészének bővüléséhez vezethet. Az előbbinek megfelelően cselekszik, kezdve a közbeszerzések manipulálásától a dohánypiac újraosztásáig. Ha valaki így tekint a gazdaságra és meg van minden eszköze az akarata érvényesítésére, az elérheti ugyan újraelosztási céljait, de végül eljut egy olyan rendszerhez, amelyben nincs növekedés.

Juttatáskeresők és kiskapukeresők

Visszatekintve a rendszerváltásra Urbán úgy látja, Magyarország eljátszotta az esélyeit vagy az is lehet, hogy nem is voltak olyan jó esélyei, mint gondolta. Sajátos módon éppen kezdeti előnyei vezettek a jelenlegi stagnáláshoz, az, hogy gazdasági szempontból a többi volt szocialista országhoz képest liberálisabb előzményekkel indult az átalakulás. A Kádár-rendszer nyugati hitelekből finanszírozott jóléti intézkedésekkel igyekezett leszerelni az emberek esetleges politikai elégedetlenségét, ám ez az előzmény megkötötte az új politikai elit kezét is.

Ha a gazdaság átalakítása, a versenyképesség erősítéses érdekében vissza akartak venni ebből a - nyugati összehasonlításban erősen korlátozott - jóléti rendszerből, akkor az emberek szembe fordultak velük. Ez már fél évvel a első szabad választások után, az 1990. őszi taxissztrájkban megmutatkozott. A politikusok leckéje úgy szólt, hogy Magyarországon csak fokozatos változtatásokat lehet lenyomni a választók torkán. Csakhogy a szocialista gazdaság szabályrendszere már a nyolcvanas években felbomlott. Az emberek kiskapukon keresztül érvényesítették az érdekeiket, és azt tanulták meg, hogy nem a szabályokat követők járnak jól, hanem azok, akik ügyesen megkerülik ezeket.

Ennek nyomán - idevéve az interjú elején említett réteget, amely a munkaerőpiacról kiszorulva állami járulékosként tartotta fenn magát - két nagy csoport alakult ki a társadalomban: a juttatáskeresőkké és kiskapukeresővé. Nem a politikusok a hibásak, hanem ez a rendszer, amelynek foglya a társadalom. A kapitalizmus létre sem jött, csak a késő Kádár-rendszer privatizált változata alakult ki. Urbán egy tízes skálán hármasra adja annak esélyét, hogy Magyarországon a következő két-három évben bármi változzon a jelenlegi helyzethez képes.