Így nem hazudott két minisztérium

Egymásnak látszólag ellentmondó kijelentést tett a Belügyminisztérium és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium azzal kapcsolatban, hogy ki építette a déli határra felhúzott okoskerítést. Kiderült: a belügynek igaza volt, az NFM cégét bízták meg, de ők lepasszolták a munkát egy fideszes politikus cégének - írta meg az Index.
Szabó Dániel, 2017. május 23. kedd, 11:37

Nem volt világos, hogy ki építette fel az ún. okoskerítést a szerb-magyar határra, elektronikus jelző- és kamerarendszerestül. A tisztán látást pedig az sem segítette, hogy a Belügyminisztérium azt közölte, az MVM OVIT nevű NFM felügyelet alá tartozó vállalkozás dolgozott rajta, majd ezt a fejlesztési tárca cáfolta.

A rabok által felhúzott határzárral kapcsolatos egymással szembenő kijelentéseket végül az oldotta fel, hogy Tóth Bertalan MSZP-s képviselő közérdekű adatigényléssel kikérte a projekt szerződéseinek listáját. A portál szerint ebből derült ki, hogy az MVM OVIT-nak ugyan valóban van köze a kerítésépítéshez, de a munkát szinte teljes egészében alvállalkozóknak passzolták le.

Az egyik legnagyobb nyertes pedig a fideszes kötődésű politikus, Bozó Zoltán cége, a MetalCom. A vállalkozás építette a gerinchálózat egy részét 1,72 milliárd forintért, az intelligens jelzőrendszer megtervezésére és kivitelezésére nagyjából 16 milliárd forintot kaptak. Apróbb tételekre mintegy 290 millió forintért szerződtek. Bozó a 2014-es szentesi önkormányzati választásokon a Fidesz színeiben indult a polgármesterségért, de kikapott baloldali vetélytársától.

HOZZÁSZÓLÁSOK