Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Erkölcsileg és anyagilag is meg kell becsülni az ápolók munkáját, ezért döntött úgy a kormány, hogy 2019-re 65 százalékkal emelik a bérüket - mondta Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott a váci Jávorszky Ödön Kórházban tartott sajtótájékoztatón, az ápolók napján.

Minden nap meg kell becsülni az ápolókat, és a köszönet mellett fontos az erkölcsi és anyagi megbecsülés is, a béremeléssel pedig régi adósságot törleszt a kormány. Tavaly is volt már béremelés, idén újabb 12 százalékkal nőnek majd a bérek, 2018-ban és 2019-ben pedig 8-8 százalékos emelés lesz - idézte Nyitrai Zsoltot az MTI.

Az ápolók egész évben felelősségteljes és embert próbáló munkát végeznek. 2014 óta ünneplik február 19-én az ápolók napját, idén pedig a 200. évfordulója van annak, hogy Kossuth Zsuzsanna, a magyar ápolásügy úttörője született - mondta Nyitrai.

Több embernek kell választania ezt a hivatást, hiszen sokszor ma egy ápoló másfél-két embernyi munkát végez egy nap, így fontos az utánpótlás biztosítása - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Ezért lehetőséget biztosítanak arra, hogy háromezer középiskolát végzett diák OKJ-s ápolói tanfolyamot végezhessen ingyenesen. Hozzátette: emellett a diplomás egészségügyi szakdolgozók egyetemi képzését is támogatják.

Ma 79 ezer ápoló dolgozik Magyarországon, és a munkájukért érzett köszönetnek meg kell nyilvánulnia szimbolikus gesztusokban és anyagi elismerésben is a kormány részéről. Az ápolók az élet minden szakaszában ott vannak, amikor egészségügyi segítségre van szükség, a beteg mellett állnak éjjel-nappal.

Rétvári szerint korábban is igyekeztek segíteni az ápolóknak, ez folytatódik 2019-ig összesen 65 százalékos emeléssel, és a gazdaság többletének köszönhetően lehetséges a béremelés ezen a területen is. Az idei költségvetésben az egészségügyre 325 milliárd forinttal többet fordítanak.

Párbeszéd: katasztrofális az ápolók helyzete

Katasztrofálisnak tartja az ápolók helyzetét a Párbeszéd. Az ellenzéki párt társelnöke, Szabó Tímea azt mondta, 2010 és 2017 között 90-110 ezer forintot kapott egy kórházi dolgozó napi tizenkét óra munkáért, harminc-ötven beteg ellátásáért. Bár idén a kormány megemelte a minimálbért és a garantált bérminimumot, az intézkedés ebben a szektorban nem hoz javulást; továbbra is kizsákmányolják az alkalmazottakat, így veszélyben vannak a betegek és a kivándorlás folytatódása várható - mondta a politikus.

A minimálbér növelése az országgyűlési képviselő szerint óriási bérfeszültséget okozott: egy pályakezdő ugyanannyit keres, mint egy húsz-harminc éve dolgozó. Határozati javaslatban kezdeményezik, hogy ne csak a minimálbéresek és a garantált bérminimumosok fizetését rendezze a kormány, hanem mindenkiét a bértáblán. Emellett azonnali 30 százalékos fizetésemelést akarnak elérni, továbbá azt, hogy a kabinet haladéktalanul üljön le tárgyalni az érdekvédelmi szervezetekkel.

Nyitrai Zsolt és Rétvári Bence egy-egy szál virággal és csokoládéval is köszönetet mondott a jelenlévő ápolóknak.

Az Országgyűlés 2014-ben nyilvánította a magyar ápolók napjává Kossuth Zsuzsanna, Kossuth Lajos húgának születésnapját, február 19-ét. Az idei év Kossuth Zsuzsanna-emlékév is.

A sajtótájékoztatón Nyitrai Zsoltot megkérdezték az Index egyik, szombaton megjelent cikkéről, amely szerint egy Facebook-csoport bejegyzését - miszerint Sándor Mária, a kormányzati egészségügyi intézkedéseket ellenző fekete ruhás ápolónő öngyilkosságot kísérelt meg - egy salgótarjáni fideszes önkormányzati képviselő, Kakuk Zoltán úgy kommentálta: "Kár, hogy túlélte." A miniszterelnöki megbízott azt mondta: "nagyon helytelen" a képviselő nyilatkozata, a maga részéről pedig jobbulást kíván Sándor Máriának - tudósított az MTI.

Jobbik: Orbán adja vissza a pénzt!

Az ápolók megbecsülése növelése érdekében haladéktalanul számottevő béremelésre, valamint munkakörülményeik javítására van szükség - írta közleményében a Jobbik. Nem lehet olyan ápolásügye hazánknak, ahol fizikailag és lelkileg is kimerült ápolók végzik nap mint nap embert próbáló munkájukat a betegágyak mellett az Unió legalacsonyabb fizetéséért, miközben az arrogáns fideszes pénzfiúk helikopterezéssel és kastélyvásárlásokkal múlatják az időt. Álláspontunk szerint Orbán Viktor felszántotta az egészségügyet, elosztogatta az egészségügyet és a szociális szférát megillető keretösszegeket kedvenc földesurai és hobbijai között - írta az ellenzéki párt, amely vissza fogja venni a pénzt, s odaadja a magyar ápolásügynek a kormányváltáskor.