BUX
40102

Így szegényedik el Magyarország - a kormány csodafegyvere csak ront a helyzeten

Magyarországon tavaly miközben a dolgozói szegénység újabb csúcsra ért, addig a mélyszegénység csökkent - számolt be a Világgazdaság.

Napi.hu, 2017. január 30. hétfő, 11:04

Ma már csaknem minden tizedik dolgozó szegénynek számít Magyarországon, amire az adatfelvétel kezdete, 2005 óta nem volt példa. A Eurostat adatai szerint a foglalkoztatottak társadalmi juttatások után mért szegénységi aránya 2016-ban elérte a 9,6 százalékot az egy évvel korábbi 9,3 után - írta a Világgazdaság.

Ők azok, akiknek a jövedelme nem éri el a medián 60 százalékát. A világgazdasági válságot követő években, egészen 2014-ig 5-7 százalék között mozgott a dolgozói szegénység, azóta azonban nem áll meg a növekedés.

A fő ok, hogy egyre többen vannak a közfoglalkoztatottak, akik keresete mélyen alatta marad az átlagnak. A tavalyi január-novemberben 6,2 százalékkal, 261 ezer forintra nőttek a bruttó keresetek, a közfoglalkoztatottaké azonban 1 százalékkal csökkent, ami 79 ezer forintot jelentett számukra. Nettóban számolva a nemzetgazdaságban csaknem 8 százalékos keresetnövekedést láthattunk (173 500 forint), a közmunkásoknál pedig 0,5 százalékos növekedést (52 500 forint).

Ráadásul a közfoglalkoztatásban zömében részt vevő, középfokúnál alacsonyabb végzettségűek szegénységi aránya 25 százalékra csökkent a 2015-ös 27 százalékról. A középfokút elérő, de felsőfokúnál alacsonyabb végzettségűek szegénységi aránya 11,4 százalék, ami 0,2 százalékponttal alacsonyabb a 2015-ösnél. Eközben pedig a felsőfokú végzettségűeké 6 százalékra növekedett, ami két év alatt triplázódást jelent - olvasható a Világgazdaságban.