Nincs vége a parlamentet megkerülő költségvetési pénzosztásnak, a kormányfőnek és minisztereinek a múlt héten nagyon megszaladt a keze: egyetlen ülésen 25,5 milliárd forintot vettek ki abból a költségvetési tartalékból, ami a hét elején még 33,7 milliárd forint volt. Ebből a múlt péntekre 8,8 milliárd forintra csökkent tartalékból kell megoldani majd az előre nem látható kiadásokat december 31-ig. A sort Kovács Zoltán kormányszóvivő bejelentése kezdte a szerdai kormányülés szünetében, amely szerint a kormány 22,2 milliárd forinttal kibővítette azt a korábbi 6,5 milliárdot, amit a déli határzár építésére szavazott meg. Ezzel már bő 29 milliárd forint megy a kerítésre - igaz, a tervek szerint a pénzből jut menekültellátásra is. Az erről szóló kormányrendelet még nem jelent meg a Magyar Közlönyben.

Megjelent viszont kilenc további határozat, amelyek összesen 3,3 milliárd forintot szánnak különféle célokra. A tartalék elvileg az előre nem látható/tervezhető kiadások finanszírozására szolgál, ám a mostani határozatok között nagyítóval sem találunk ilyet. Igaz, a tartalék látványos apadásával párhuzamosan - az év eleji 100 milliárd forint kevesebb mint tizede maradt meg - a korábbi milliárdos tételekkel szemben a legújabb támogatások egy része már csak néhány tíz-száz milliárd forintról szól. A költségvetés ura elvben nem a kormány, hanem a parlament, így a kabinet az ilyen döntésekkel azt jelzi, nem kíván vitát sem nyitni arról, hogy mennyire hasznos célra költik a forrásokat.

A semmiből jön a Nemzeti Vágta és egy termálfürdő

A kormánytagokat nyilván "meglepte", hogy az idén is lesz Nemzeti Vágta és előre nem látható módon ismét szükség van annak költségvetési támogatására. A Városligetben évek óta megrendezett össznépi mulatság az induláskor még tudott piaci alapon, szponzorpénzekből működni..., most 150 millió forint megy rá a tartalékból.

Hirtelen a "versenysport támogatása" is rászorult egy 300 milliós injekcióra, a rendes éves támogatáson túl. A pénzt az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kapja - és ez az egyetlen konkrétum a kormányhatározatban. A pontos célt, a kedvezményezett sportágakat homály fedi.

Jóval konkrétabb viszont az az egymilliárdos számla, amit Seszták Miklós fejlesztési miniszter nyújtott be a kormánynak. A kisvárdai politikus tárcája épp a "Kisvárdai Várfürdő és környéke fejlesztésére" lobbizott ki ennyi pénzt, amire nyilván nagyobb szükség van, mint például az iskolák gázszámlájának kifizetésére. Ráadásul Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek az idei egymilliárdon túl jövőre 1,2 milliárdot, 2017-ben pedig 300 milliót kell előteremtenie Kisvárda számára - erről is határozott a kormány.

A 2016-os költségvetést a parlament viszont már elfogadta, így abban biztosan nincs fedezet az 1,2 milliárdra - hacsak az ősszel nem módosítják a még életbe sem lépett jövő évi büdzsét. Érdekesség, hogy a projektre nem uniós pénzeket csatornáznak be.

Csordogál a pénz a Bethlen Gábor Alapba is

Vannak gondok a külhoni magyarság támogatására szánt Bethlen Gábor Alap működésével. Az alap költségvetését 11,8 milliárd forintos éves kiadással tervezték meg, ami a költségvetés egészéhez képest nem nagy tétel. Ez, a jelek szerint nem elég, hiszen sorra indultak az elmúlt hetekben azok a programok, amiket elterveztek, de nincs rá pénz, így most rendre a tartalékból pótolják ki az alap hiányos forrásait. A legnagyobb tétel az az 1,47 milliárd forint, amit erdélyi oktatási, kulturális programok támogatására szánnak, de a határozatból nem derül ki, hogy pontosan milyen programokra költenek.

A határon túli magyarságot támogató programokról is nehéz volna azt állítani, hogy azok előre nem tervezhető kiadási tételek. Emiatt is visszás, hogy a kormány utólag a parlamentet megkerülve szuszakolja bele az idei költségvetésbe ezeket a kiadásokat, holott egyrészt előrelátóbb tervezéssel ezeket a költségeket is be lehetett volna vonni az alap büdzséjébe, másrészt arra bőven elég is lett volna a kormánypárti többség. Nem nagy összegű - általában néhány tízmilliós kiadásokról van szó -, ám a kormány láthatóan hosszú távra szánja ezeket a kiadásokat, mert a már elfogadott 2016-os költségvetésbe beterveztetné ezeket.


A költségvetési tartalék költései júliusban (millió forint)
DöntésCélÖsszeg
2015.07.07Igazságügyi Hivatal működése253,4
BM infokommunikáció200,0
Miniszterelnökség, kormányhivatalok működése173,1
2015.07.07Vasfüggöny építése6 540,0
2015.07.07Óbudai Egyetem kollégiumfelújítás600,3
2015.07.07Kogart művészeti alapítvány támogatása200,0
2015.07.20Bethlen Gábor Alap támogatása128,6
2015.07.21Külügy, külképviseletek1 621,6
2015.07.21Külügy külképviseletek483,3
2015.07.21Min. elnökség Rákóczi Szövetség támogatása300,0
2015.07.27Önkormányzatok támogatása4 111,2
Magyar Honvédség3 422,5
Magyar Honvédség1 485,1
BM katasztrófavédelem1 500,0
Vízügyi igazgatóságok1 000,0
Közigazgatási és Elektronikus Köszolg Hivatala150,0
NGM turisztikai feladatok487,4
Külügy, külképviseletek2 000,0
EMMI szociális és gyermekvédelmi intézkedések2 051,8
Gyermekvédelmi pótlék önkormányzatoknak
1 437,0
2015.07.29Déli határkerítés építése22 200,0
2015.07.31Nemzeti Vágta támogatása
150,0
Versenysport támogatása300,0
NFM Kisvárdai Fürdő és környéke fejlesztése1 000,0
Bánsági magyarság támogatása/ Bethlen Gábor Alap150,0
Vajdasági tanyagondnoki rendszer/Bethlen Gábor Alap100,0
Vajdasági Pannon televízió/Bethlen G. A.60,0
Erdélyi oktatási programok/Bethlen G. A.1 470,4
Felvidéki kulturális programok támogatása/Bethlen G. A.50,0
Európa Kollégium/Bethlen G. A.65,0
Július 1-31.
Összes kiadás júliusban53 690,7
Forrás: Magyar Közlöny