Jászberény tavaly decemberben nyert 410 millió forint uniós támogatást a város közvilágításának korszerűsítésére - számol be a 444.hu. Mivel a munka várható értékét nettó 310 millióra becsülik, ezért a közbeszerzési kiírást kötelező előre engedélyezni az uniós pénzek felhasználását felügyelő Miniszterelnökségnek, ahogy minden 300 milliónál drágább uniós beruházást.

A tendert az Orbán Viktor veje, Tiborcz István által résztulajdonolt Elios Innovatív Zrt. nyerte, ám az elmúlt hónapok gyakorlata úgy néz ki megváltozott, mivel a Miniszterelnökség többek közt "versenykorlátozó" és "indokolatlanul szűkíti a versenyt" indokokkal küldte vissza a pályázatot a városnak.

A 444.hu szerint a Miniszterelnökség az előzetes minőség-ellenőrzésen olyan sok kifogást emelt a jászberényi tervezettel szemben, hogy gyakorlatilag újra kell írni a közbeszerzési pályázatot ahhoz, hogy megfeleljen az előírásoknak. Márpedig a visszadobott tervezet nagyon - sok helyen szinte szó szerint - hasonlít azokhoz a közbeszerzési kiírásokhoz, amelyeket az elmúlt hónapokban megnyert az Elios.

Önállósodás?

Időközben az Index arra hívja fel a figyelmet, hogy Lázár János mostanában menetrendszerűen tesz olyan kijelentéseket, amelyek nem egyeznek Orbán Viktor véleményével. Ilyen volt az, hogy Lázár János nem költene a focira, nem tüntetné ki Csányi Sándort, "a legnagyobb uzsorást", illetve, hogy elvárja, hogy el tudjon számolni a vagyonával a felcsúti Mészáros Lőrinc.

Lázár megnyilvánulásai, és az újfajta imázsépítése az Index információja szerint már a miniszterelnök környezetének is szemet szúrt, és egyre nagyobb értetlenkedéssel, sőt gyanakvással figyelik az újabb és újabb fellépéseket. Több fideszes is azt mondta a lapnak, hogy Lázár János, aki decemberben még egyetlen kritikus mondatért nekiment Pokorni Zoltánnak és Kövér Lászlónak, egyértelműen önálló arculatépítésbe kezdett az elmúlt hetekben.