Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Orbán-kabinet történetében először a kormány elvesz a porttól: a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által a múlt héten bejelentett 110 milliárd forintos költségvetési zárolás részeként az esztendő második fél évében összességében hozzávetőleg 2,7 milliárd forintos támogatáshoz nem jut hozzá tizenhat kiemelt sportág szövetsége - írja a Népszabadság.

Erről első körben tegnap egyeztetett Simicskó István az érintett sportágak elnökeivel, főtitkáraival: a téma a július és december közötti időszakra tervezett sportfejlesztési programok támogatásának ütemezése volt. A sportért felelős államtitkár a Népszabadság érdeklődésére azt mondta: az 5,2 milliárdos plusz fejlesztési támogatás nagyjából ötven százalékát zárolják, de éves szinten csak huszonöt százalékot jelent a csökkentés, ami nem érinti sem a strukturális fejlesztések, sem a tervezett sportlétesítmények finanszírozását.

A forráscsökkentés nem egyenlő mértékű lesz a tizenhat szövetség esetében: a sportlövőknél például nem lesz változás (marad a 48 milliós támogatás a második fél évben is), az úszószövetség esetében minimális mértékben, míg a kerékpárosoknál több mint a felével csökken a támogatás. Az államtitkár szerint a sportfejlesztési koncepciókban foglalt programok megvalósulásának "lassulásáról van csak szó", januártól ugyanolyan lendületes lesz ezek finanszírozása, mint eddig - írja a lap.