Börzsei Tibor a lap szerdai számában megjelent interjúban beszélt arról is, hogy gyakorlatilag minden útszakaszon tapasztalható forgalomnövekedés, az ország tranzitszerepéből adódóan ez a gyorsforgalmi szakaszokon jelenik meg a leginkább. Az M0-son ma már annyi az autó, hogy lassan a kibővített kapacitását is meghaladja a forgalom - idézi lapszemléjében az MTI.

Az e-matricás rendszerben a magyarok körében alig 0,2 százalék a jogosulatlan úthasználó, a külföldiek körében pedig másfél százalék. Az e-matrica értékesítéséből bruttó 76 milliárd forint bevételt terveztek idén, ebből eddig 65,1 milliárd folyt be. Arra számítanak, hogy az év végéig 7-8 százalékkal meghaladja majd az egy évvel korábbi összeget - fejtette ki.