Az összesen 834 millió forint vissza nem térítendő, utólagos finanszírozású támogatásra téglaépítésű társasházak pályázhatnak, amelyből nyílászárócserét, szigetelést, illetve komplex épületgépészeti felújítást is tartalmazó munkálatokat valósíthatnak meg. A fűtést és melegvízellátó rendszert korszerűsítő munkák részeként napkollektor és hőszivattyús rendszerek, biomassza-brikett, -pellet, faapríték, faelgázosító kazán kiépítése támogatható, de a szubvenció a hagyományos tüzelőanyagú hőtermelés rásegítésére is adható.

A támogatás többszintű lehet, az intenzitást és az összeghatárt a választott elemek száma és kombinációja alapján határozzák meg. A kiírás szerint a nagyobb megtakarítást eredményező munkálatok támogatási intenzitása 60 százalék, az összeg lakásonként legfeljebb 900 ezer forint lehet. Az alacsonyabbra értékelt felújításnak pedig 50 százalékát támogatja az állam, legfeljebb 750 ezer forint értékben. Ebből könnyen kiszámolható, hogy mindkét lépcső esetében 1,5 millió forint a beruházás maximális összértéke. (Egy társasház legföljebb 60 millió forint dotációt kaphat.)

A hőség is csökkenthető

Érdekesség, hogy az épületek nyári hővédelmének javítása, árnyékoló vagy árnyékvető szerkezetek beépítésével is támogatható - így minden olyan beavatkozás, mely az épület nyári szoláris terhelését megfelelő mértékben csökkenti anélkül, hogy a téli sugárzási nyereség csökkenne. Gépi hűtés, légkondicionáló berendezés beüzemelése ugyanakkor nem támogatható.

A pályázáshoz szükséges kalkulációkat a mérnöki és/vagy az építészi kamara hivatalos névjegyzékében szereplő szakemberrel kell elkészíttetni. Ettől függetlenül természetesen saját szakállára is számolgathat az ember, ehhez nyújt segítséget például az Energiaklub. A szakpolitikai intézet és módszertani központ Küszöbön a felújítás nevű projektje keretében számos hasznos információt oszt meg honlapján az érdeklődőkkel. A tipikusnak mondható, 32 lakásos régi bérház, úgynevezett "gangos ház" egyszerű példája alapján a komplex felújítás 5 év alatt térül meg (1 860 ezer forintos lakásonkénti összköltséget számítva), míg a szigetelés (372 ezer forint/lakás) már 4 év alatt behozza az árát. Nem sokkal olcsóbb (lakásonként 303 ezer forint) és 16 év alatt térül meg az ablakcsere.

Minden, ilyen célt szolgáló pályázat segítséget jelent az építőipari vállalkozásoknak, különösen a mikro- és kisvállalkozásoknak Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) alelnöke szerint, aki még 2013-ban további négy-öt hasonló kiírásban reménykedik. A szakember nagyon kedvezőnek értékelte a programot, a viszonylag alacsony keretösszeg miatt azonban arra számít, hogy nagyon gyorsan el fog fogyni a rendelkezésre álló összeg. (A kiírás szeptember 15-éig él.) További előnye, hogy a szektorban a fekete munkákkal és számlanélküliséggel leginkább fertőzött magánmegrendelések területén némi fehéredést hozhat - Koji szerint a korábbi pályázatoknál sem volt jellemző a trükközés.

Fizet az állam

A folyamat azonban meglehetősen lassú, így a sok esetben előfinanszírozóként is fellépő építési vállalkozóknak várniuk kell a pénzükre - az ügymenet fölgyorsítása mindenkinek előnyös lenne az ÉVOSZ vezetője szerint. Abban az esetben, ha uniós forrás is a finanszírozás részét képezi, főleg, ha vissza nem térítendő támogatásról van szó, szigorú időkorlát kötelezi az államot a kifizetésre, amelynek nem teljesítése esetén késedelmi kamatot kell fizetnie. A vállalkozói tapasztalatok kedvezőek, legalábbis abból a szempontból, hogy legalább a csúszásokat követően automatikusan fizetett az állam.

Az odaítélt támogatás minden állami forintja további 2 forint vonz be, így a 834 millió forintos keret összességében mintegy 2,5 milliárd forint beruházást generál. Az országos lakásfelújítási igényt tekintve ugyanakkor így is roppant csekély összegről van szó. Figyelembe véve, hogy legalább tízévente nagy felújításra lenne szükség minden lakásban, és hogy Magyarországon közel 4 és fél millió lakást használnak, évente mintegy 400 ezer otthont kellene renoválni. Ezeknek 60-70 százaléka ráadásul minden bizonnyal energetikai rendszere korszerűsítésére is szorul. (Tavaly összesen mintegy 100 ezer lakásfelújítás történhetett országosan az ÉVOSZ szerint.) Egy nagy felújítás költsége szerény becsléssel is 80-100 ezer forint négyzetméterenként, vagyis a 2,5 milliárdos megvalósítható becsült összberuházás körülbelül 500 lakás modernizálását jelentheti.