Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Azt tapasztalták, hogy 150 diákjuk körében - akik közül több mint 60-an fokozottan hátrányos helyzetűnek számítanak - a gyakori fejfájás, az írási, olvasási vagy számolási hibák mögött nem ritkán látásproblémák vannak, de ezt az okot a szülők csak elvétve ismerik fel - mondta az MTI-nek  Faragó Zsolt intézményvezető.

Gyermekeiket ezért nem is viszik szemorvoshoz, ha pedig mégis kiderül, hogy csak szemüveggel láthatnak jól, annak a költségét nem nagyon tudják vállalni. (A magyar kormány olyan ellen küzd, amit a magyarok szeretnének.)

Az iskola kezdeményezésére - amelyet a Gyermekétkeztetési Alapítvány is felkarolt - a Magyar Látszerész Szövetség szakorvosai és optikusa közreműködésével tartottak hétfőn átfogó szűrést a zalai kistelepülés iskolájában. Délutánig több mint 60 gyereket vizsgáltak meg, közülük ötről derült ki, hogy szemüvegre van szüksége az éleslátáshoz.