Intő jel a kormánynak: a magyar sajtószabadságot támogatja százmilliókkal az USA

Az amerikai külügyminisztérium pályázatot hirdetett vidéki magyar sajtóorgánumok számára az objektív média támogatására Magyarországon.
Dzindzisz Sztefan, 2017. november 10. péntek, 07:56

A november 7-i dátumozású, de a külügyminisztérium honlapján november 9-én megjelent kiírás szerint az érdeklődőknek minimum 500 ezer és maximum 700 ezer dollárt lehet megpályázniuk - írja az MTI.

A pályázatot a minisztérium demokráciával, emberi jogokkal és munkaügyekkel foglalkozó hivatala (DRL) hirdette meg, azzal a céllal, hogy "támogassa a Magyarország fővárosán kívül tevékenykedő médiumokat tényközlő riportok elkészítésében és (rádiók esetében) hallgatottságuk növelésében". A kiírás említést tesz a médiumok gazdasági fenntarthatóságának elősegítéséről is. A pályázóknak olyan tervezetet kell benyújtaniuk, amelynek révén "szélesedne a magyar állampolgárok hozzáférése az objektív információkhoz hazai és globális témákban". (Immár több mint egy éve nincs Népszabadság.)

Pályázhatnak Budapesten kívüli nyomtatott sajtótermékeket előállítók, multimédiás és online tartalomszolgáltatók, rádiók. Pályamunkáikban célul kell kitűzniük a helyi hagyományos és online média minőségének javítását és a publikum szélesebb körű hozzáférését megbízható és nem félrevezető információkhoz.

Ugyanakkor lehet pályázni újságíróképzésre, a médiumok műszaki és pénzügyi támogatására is.

A pályázati kiírás szerint a benyújtott pályaműveknek tartalmazniuk kell azt a célkitűzést is, hogy munkájuk "demokratikus reformokhoz" vezessen. A minisztérium "új és kreatív megközelítésű" projekteket tervez finanszírozni.

Bárki pályázhat, de a minisztérium fenntartja magának a jogot, hogy vita és egyeztetés nélkül ítélje oda a pályázati összeget.  A pályázatok beadásának határideje 2018. január 19, a pályázati összeget 2018. május és július között kezdhetik folyósítani.

Volt előzmény
A 444 forrásai szerint a pályázatnak köze van David Kostelancik amerikai ügyvivő októberi beszédéhez: "a kormány szövetségesei fokozatosan átvették az ellenőrzést és a befolyást a médiapiac felett anélkül, hogy a monopóliumok létrejöttét megakadályozni hivatott szabályozó testület kifogást emelt volna ez ellen. (...) A közelmúltban a kormányzatot támogató személyekhez kötődő vállalatok megszerezték az ellenőrzést az utolsó, még megmaradt független megyei lapok felett." A magyar kormány akkor is elég élesen reagált a kijelentéshez.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

gmihaly621, 2017.11.12 10:35

Az amerikai sajtó, média a kontinensnyi ország adottságai miatt más funkciókat is betölt az európaihoz képest, ezért korrektebb, kevésbé él vissza a helyzetével. Európában sajnos gyakoribb, hogy a szabad sajtóból szabados sajtó lesz. Ezt azért belekalkulálhatnák az amerikaiak, különös tekintettel a csehszlovák nevű budapesti ügyvivőre, aki erről felhomályosíthatná feletteseit, ott, Washigtonban - már ha tudomása lenne erről a problémáról, illetve ha nem ignorálná azt.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix3, 2017.11.10 14:13

@zana:
"Orbánista sikerek: Andorra, Luxemburg"

Mér' mondod? Orbán is játszott a meccsen?
Ha kikap a kedvenc kézi csapatod önmagadat okolod a vereségért?
LOL
Libsibolsi logika: senki se érti...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zana, 2017.11.10 14:05

@krix3:
Orbánista sikerek: Andorra, Luxemburg, Mészáros, Felcsút, csak a hadüzenet hiányzik Amerikával, de Orbánhoz hasonló észlények korábban ezt már megtették.
Előre Viktor Magyaroszág újabb kipofozásáért
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix3, 2017.11.10 14:01

@ezt-nektek:
"Nem gondolom, hogy az "zamcsik" is olyan ostobák, mint a fityesz hívők!"

Trump?

A zamcsik ugyanolyan ostobák mint a magyar libsibolsik, melyek képesek voltak Gyurcsányt megválasztani...
:D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zana, 2017.11.10 13:47

@krix3:
Orbán megszabja mit lehet írni, ez a sajtószabadság?
Előre látom az ordibálást, a magyar belügyekbe avatkozik az Orbán által sztárolt Trump.
Az ellenzéki cikkeket az amerikaiak pénzelik, idegen érdekek mentén.
Lehet, hogy Brüsszel jóhiszeműen és lassan ítél, de hogy a NATO és Amerika érdeki sérüljenek ebben nem lesz pardon.
Orbán behívja a "szabadság" védelmére az oroszokat?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html