BUX
37992

Ipar nélkül nincs innováció

Van tennivaló a hazai innovációs és kutatás-fejlesztési támogatások területén, a legfontosabb a monitoringrendszer kiépítése, át kell térni egy intézményesen végigkísért, integrált modellre - hangzott el a Napi Gazdaság innovációs konferenciáján.

Leszák Tamás, 2010. december 7. kedd, 11:07

Magyarország a 21. helyen áll idén Európában az összevont innovációs index szerint, egy helyet lépve előre a tavalyihoz képest - mondta a Napi Gazdaság innovációs konferenciáján Nikodémus Antal, a Nemzetgazdasági Minisztérium Innovációs és K+F Főosztályának vezetője. A legsúlyosabb problémák a kis- és középvállalatok (kkv) adaptációs képességében mutatkozik, mivel a cégek szinte kizárólag a kutatás-fejlesztéssel foglalkoznak, kimarad az adaptáció - tette hozzá. Magyarországon a GDP-arányosan 1,15 százalékot kitevő innovációs ráfordítások, ebből 67 százalékot a vállalatok, 25 százalékot pedig az egyetemi-akadémiai szféra használ fel. Ezzel kapcsolatban a főosztály-vezető szerint diverzifikáltabb kutatóegyetemi hálózatra van szükség. Emellett végig kell gondolni az innovációpolitika térbeli szerkezetét is, át kell térni egy intézményesen végigkísért, integrált modellre, szemben a hagyományos, lineáris, alulról építkező, projektjellegben gondolkodó megoldásokkal, mindezeket kiemelt ágazatokhoz kapcsolva. Kiemelten fontos Nikodémus szerint a szellemi tulajdonvédelem és a szabványosítás, meg kell teremteni utóbbi intézményes ágensét. A főosztály-vezető úgy véli, a hazai k+f intézményrendszer megerősítésére és átalakítására van szükség, jelenleg ugyanis túlzottan a pályázatkezelésre épülnek ezek, a jövőben azonban nagyobb figyelmet kell szentelni a helyszíni munkára, megismerve a vállalkozások igényeit, elősegítve az innovációk felfedezését. A jövőben jobb és célzottabb pályázatokat vezetne be a tárca, emellett megerősítené az intézmények nemzetközi szerepvállalását. Ipar nélkül nincs igazi innováció, de legalább ennyire fontos az üzleti környezet is - fogalmazott a szakember.