Ipsos: a Fidesz növelte táborát

Az elmúlt egy hónapban a Fidesz valamelyest növelte táborát, a többi politikai erőé nem változott; Budapesten a Fidesz jelöltje, Tarlós István a leginkább esélyes a főpolgármesteri posztra - ismertette az Ipsos a szeptember első felében végzett közvélemény-kutatásának eredményét szerdán az MTI-vel.
Inforádió, 2014. szeptember 17. szerda, 14:27

A közvélemény-kutató cég felmérése szerint a Fidesz támogatottsága a népesség egészén belül 33-ról 35 százalékra bővült, így "nagy előnnyel vág neki az önkormányzati választásnak". A Jobbiknak és az MSZP-nek maradt a 12-12, az LMP-nek, a DK-nak és az Együtt-PM-nek pedig a 3-3 százalékos tábora.

A kampány eddigi szakaszában leginkább a Fidesznek sikerült aktivizálnia szimpatizánsait, így a kormánypárt a biztos pártválasztók körében is javított, itt 56 százalékot ér el. A Jobbik ebben a körben 17, az MSZP 16 százalékos, a DK és az LMP 4-4, míg az Együtt-PM 3 százalékra számíthatna - közölte az Ipsos.

Kutatásuk alapján az önkormányzati választás iránt egyelőre nem mutatkozik nagy érdeklődés, a szavazásra jogosultak 43 százaléka ígéri biztosra, hogy elmegy voksolni október 12-én. További 23 százalékuk is valószínűsíti, hogy ott lesz az urnáknál, bár ennek esélyét csökkenti, hogy e csoport háromnegyede a parlamenti választáson sem vett részt - tették hozzá.

A jelenlegi politikai erőviszonyok alapján biztos - írták -, hogy a megyei közgyűlésekben a Fidesz lesz a legerősebb párt, őket nagy valószínűséggel a Jobbik követi majd, és az MSZP lehet "a harmadik legfontosabb tényező".

Az Ipsos szerint a Fidesz várhatóan a 10 ezernél kevesebb lakosú településeken szerepel majd a legjobban, itt a szavazatok több mint felét is megszerezheti, míg a Jobbik a választáson résztvevők negyedére-ötödére, az MSZP pedig legalább egytizedére számíthat. A falvakban, kisvárosokban nincs igazán polgármesterváltó hangulat, egynegyednyien cserélnék le a település vezetőjét - jegyezték meg.

A 10 ezer lakos feletti településeken is a Fidesz a legerősebb - folytatták az ismertetést -, de előnye szűkösebb. A jelenlegi preferenciák azt vetítik előre, hogy a voksok nagyjából négytizede juthat a kormánypártnak, az MSZP-nek és a Jobbiknak pedig megközelítőleg két-kéttizede. A DK és az Együtt-PM e településméretnél megkaphatja a szavazatok akár egy-egytizedét, az LMP-nek viszont ennél kevesebb juthat.

A felmerés alapján a 10 ezer lakosúnál nagyobb városokban van esélye a polgármesterváltásoknak: az itt élők 38 százaléka ugyanis nem akar szavazni a mostani városvezetőre, bár 44 százaléknyian voksukkal a folytatásra biztatják a jelenlegi polgármestert.

Az Ipsos összefoglalója szerint a megyei jogú városokban a politikai erőviszonyok sokfélék, néhány helyen a baloldali pártoknak is lehetnek polgármesterei, és a testületek egy részében is meghatározó szerep juthat nekik. Összességében azonban a megyeszékhelyeken is a Fidesz áll jobban: a legnagyobb városokban élők 54 százaléka kormánypárti, 26 százaléka ellenzéki polgármesterjelöltre kíván voksolni.

Jelezték: Budapesten minden bizonnyal a Fidesz jelöltje, Tarlós István lesz a főpolgármester - neki a kampány korai szakaszában két és félszer több támogatója volt, mint az őt követő baloldali jelöltnek -, és annak van nagyobb valószínűsége, hogy a kormánypártnak többsége lesz a Fővárosi Közgyűlésben. Budapesten jelenleg nagyjából a választópolgárok egyharmada támogatja a Fideszt, egynegyede a baloldali pártokat (többségében az MSZP-t), egy-egytizede pedig a Jobbikot és az LMP-t - írták a kutatás alapján.

Az Ipsos szeptember 7-14. között vette fel kutatásának adatait ezer ember megkérdezésével, akik együttesen az ország választókorú lakosságát képviselik.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

illiber, 2014.09.17 19:49

@foldnyuzo: jan 1-től 50 000 lesz a 2 gyerekese családi adókedvezménye a mostani 20 000 ft helyett ,és 30 %-kal csökken a hiteltörlesztés

..ez ügyes ...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

foldnyuzo, 2014.09.17 18:49

@Warlock:
Tölgyessy azt nyilatkozta, hogy Orbán tudja egyelőre a legjobban mi kell az embereknek. Biztosan így van különben nem lenne 2/3-a.
Igazat adok neki, hozzátéve, ügyesen tálalva sok mindent el lehet adni. A tömeges téves tudatot megváltoztatni as legnehezebb.
Ezért a nagyon jól gondolkodó tehetséges emberek nem rúgnak labdába, mert nem politikus alkatok!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

illiber, 2014.09.17 17:17

@Warlock: jan 1-től 50 000 lesz a 2 gyerekese családi adókedvezménye a mostani 20 000 ft helyett ,és 30 %-kal csökken a hiteltörlesztés ..,úgyhogy készül az újabb kétharmad ,...szurkoljunk együtt !!!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Warlock, 2014.09.17 17:05

@illiber: Hogyne öcsi... Hogyne... hogyne... Minden más lenne hallod... Fúde jó lenne... :-))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

illiber, 2014.09.17 16:42

...ha így lett volna 1994-ben ,2002-ben ,2006-ban ....hiba volt emberek,nagy hiba !!! ...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html