Kedden dönt az országgyűlés a idei költségvetés negyedik módosításáról, amelyben három hete bejelentett 93,5 milliárd forintos zároláshoz kapcsolódó intézkedéseket vezetik át a büdzsén. Mivel a módosítás a zárolások révén csökkentheti a hiányt a Költségvetési Tanács most nyilvánosságra hozott előzetes felhatalmazása nem meglepő. A KT-nek - nemzetközi összehasonlításban is rendkívül ritka - "árumegállító joga van" vagyis, hagy a költségvetési törvény vagy annak bármely módosítása nem felel meg az adósságszabálynak, tehát az államadósság csökkentésének akkor akár meg is vétózhatja a javaslat elfogadását. A KT három tagú testület az élén az elnök Kovács Árpád, további két tagja az MNB mindenkori elnöke - jelenleg Matolcsy György -, illetve az Állami Számvevőszék elnöke - vagyis Domokos László.

A KT indoklásában kifejti, hogy a javaslat javítja a költségvetés egyenlegét, hisz zároltak 5 milliárd forintot az országgyűlés által kizárólagosan felügyelt előirányzatoknál, illetve további 1,5 milliárd forint befizetést rendelte el a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének. A KT felhívta arra is a figyelmet, hogy az egyenleg szempontjából üdvösek az intézkedések, ugyanakkor az érintet szerveknél a zárolások akadályozhatják a "tervezhető gazdálkodást".

A keddi szavazás után így a negyedik módosítása lesz a büdzsének, az első kettő törvényjavaslat februárban és márciusban az E.ON gázüzletágának megvásárlásoz szükséges kezességet adta meg. A harmadik javaslat leginkább az önkormányzati konszolidációra fókuszált - emiatt a hiánycél emelkedett is.