Ismét lecsapott a GVH

Több cég egyeztetett a közbeszerzéseken, így versenyfelügyeleti eljárást indított ellenük a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
MTI, 2014. november 7. péntek, 11:33

A GVH a Magyar Plastiroute Forgalomtechnikai Kft., a Solinwest 2000 Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a Szabolcs-Mag 98 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a "TRANSIT-SPEED" Fuvarozó és Kereskedelmi Kft. vállalkozásokkal és Bacsó István egyéni vállalkozóval szemben 2014. november 4-én - több vállalkozásnál előzetes értesítés nélküli helyszíni vizsgálatok egyidejű megtartása mellett - versenyfelügyeleti eljárást indított.

Az ügy előzménye, hogy a vállalkozások 2012-től napjainkig az útszóró só és egyéb csúszásmentesítő anyagok beszerzésére kiírt magyarországi közbeszerzéseken a beadandó árakról egyeztetéseket folytattak és a pályázatokat felosztották egymás között a GVH szerint. Emiatt pedig valószínűleg megsértették a versenytörvény és az Európai Unió működéséről szóló szerződés versenykorlátozó megállapodás tilalmára vonatkozó rendelkezéseit.

A hatóság ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozások a jogsértést elkövették. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul. A törvény szerint az eljárás lefolytatására biztosított időtartam 6 hónap, amely - az ügy bonyolultságától függően - két alkalommal 6 hónappal meghosszabbítható - olvasható a GVH közleményében.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

ezusthaju, 2014.11.07 12:39

Nem osztottak visza eleget az elvtársaknak.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

unortodox, 2014.11.07 11:45

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html