Lezárják a forgalom elől a Lánchidat, a Széchenyi István teret, az Apáczai Csere János utcát és a környező utcákat, valamint a Pesti alsó rakpartot a Jászai Mari tér és a Március 15. tér között.

Gépkocsival ezekbe az utcákba egyáltalán nem lehet behajtani, és gyalogosan is csak a rendőrség helyszíni engedélyével.

BKK kéri a fővárosban közlekedőket: aki a belvárosba tart, ezeken a napokon lehetőség szerint ne gépkocsival közlekedjen, válassza a kötöttpályás közösségi közlekedési járatokat, elsősorban az üzemelő metróvonalakat.

A magyar-kínai kormányfői találkozó lesz Budapesten

November 26-27-én Li Ko-csiang kínai kormányfő hivatalos látogatást tesz Magyarországon a kínai és 16 közép- és kelet-európai ország vezetőinek csúcstalálkozója keretében. A fenti MTI-képen a kormányfői találkozó idejére elrendelt biztonsági intézkedések miatt kihelyezett, ideiglenes megállási tilalmat jelző tábla látható a fővárosi Ajtósi Dürer soron. Forrás: MTI Fotó/Mónus Márton.

A delegáció érkezésekor (vasárnap délután 14-15 óra körül) és távozásakor (szerdán 11-12 óra körül) a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre vezető útszakaszok közlekedését is korlátozzák, ezért akinek ez idő tájt indul a repülőgépe, érdemes a tervezettnél korábban elindulnia a repülőtérre.

A lezárások a korlátozott területeken áthaladó közösségi közlekedési járatokat is érintik, ezért egyes időszakokban leáll majd az M1-es metró közlekedése, valamint több villamos- és buszjárat forgalma is módosul.

A lezárások miatt az érintett közösségi közlekedési járatok forgalma az alábbiak szerint változik:

  • A 16-os autóbusz rövidített útvonalon a Széll Kálmán tér M és a Clark Ádám tér között visz utasokat, ezért a budai Vár közösségi közlekedéssel csak a Széll Kálmán tér felől érhető el.
  • A 105-ös autóbusz két szakaszon, megosztva jár: a Gyöngyösi utca M felől a Deák Ferenc tér M megállóhelyig, az Apor Vilmos tér felől pedig a Déli pályaudvar M megállóig.
  • A Boráros tér H irányú 15-ös és 115-ös autóbusz a Kossuth Lajos tér M és az Üllői út között a 9-es busszal megegyező útvonalon halad.
  • A 916-os és a 990-es éjszakai busz a Lánchíd helyett az Erzsébet hídon át közlekedik.

További részletek a BKK honlapján.