A lap információi szerint április elején a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) inkasszózta a 285 ezer ember hulladékbegyűjtését végző Zöld Híd Régió Nonprofit Kft. számláját - egyébként épp a bérek kifizetésének napján -, mert a cég nem tudta átutalni a hatóságnak a tonnánként 6000 forintos lerakási járulékot. A társaság tulajdonosa 106 észak-keleti pesti és nyugat-nógrádi település, Magyarországon ez a hetedik legnagyobb hulladékgazdálkodó.

Egyelőre ki tudtuk fizetni a vállalkozásnál dolgozó 280 munkatárs bérét, májusban azonban újabb 60-70 millió forint járulékot kellene átutalni a NAV-nak, amit a Zöld Híd biztosan nem fog tudni teljesíteni, hiszen két és fél éve nem emelhet díjakat. Ez mára vészhelyzet teremtett. A hulladéklerakási járulékon kívül a többi között tranzakciós adó, felügyeleti díj, az e-útdíj és ezzel párhuzamosan a díjemelés megtiltása, sőt, tavalyi kismértékű csökkentése kivéreztette a nonprofit szolgáltatót - mondta a lapnak Gémesi György, a kft. székhelyeként szolgáló Gödöllő polgármestere. A Zöld Híd Régió Kft. a fenti okok miatt már a rekultivációra és az amortizációra kötelezően félreteendő pénzét is felélte.

Az is probléma, hogy még ha az önkormányzatok tudnák is pótolni a hiányt - amit már most sem tudnak -, sem ők, sem az állam nem szállhatna be a finanszírozásba, hiszen a nemzetközi szabályozás egyik alapelve az, hogy az okozott környezetvédelmi kárt mindig a szennyezőnek kell kifizetni. Így akár egy hónapon 40 településen - köztük Gödöllőn, Veresegyházán, Isaszegen, Fóton, Rétságban, Érsekvadkerten - leáll a hulladék elszállítása és feldolgozása, a cég pedig a további félszáz önkormányzat közszolgáltatói által begyűjtött hulladékot sem tudja majd fogadni, feldolgozni.

A lap szerint jelenleg az országban mintegy 5 millió embert lát el hasonló, lehetetlen helyzetben lévő nonprofit szolgáltató. A lerakási járulék meg nem fizetése miatt a NAV korábban inkasszózta már a Szabolcs-Szatmár megyei közszolgáltató számláit, később a kaposváriak is erre a sorsra jutottak - mondta Gémesi. Ha egy ilyen cég pénzügyi gondok miatt képtelen ellátni a feladatát, a jogszabályok szerint a katasztrófavédelemnek kell közbelépni, és megbízni egy helyi szolgáltatót. Erre is volt már példa, ez a megoldás azonban nem szünteti meg a rendszerszintű problémát - tette hozzá a polgármester, aki szerint visszaállítható a nonprofit szolgáltatók egyensúlya: fokozatosan, öt év alatt, a díjak költségek függvényében való reális meghatározásával és a keletkezett hiány fokozatos állami pótlásával. A polgármester jövő hétre rendkívüli elnökségi és közgyűlést hívott össze a Zöld Híd Régió székházába.