BUX
38657

Itt a várt fordulat - jó hírekkel állt elő az NGM

Jelentős, 269,4 milliárd forintos többlettel zárt az államháztartás májusban, ezzel megtört a négy hónapja tartó trend, amikor is dinamikusan emelkedett a hiány. Az adat nem meglepetés – ennek ellenkezője lett volna az. Az öthavi hiány 681,7 milliárd forintra csökkent, ami az éves terv 69,2 százaléka.

Papp Zsolt, 2014. június 5. csütörtök, 16:11

Az államháztartás hiánya az első négy hónapban jelentősen elszállt, hisz április végén a deficit 954,1 milliárd forint volt, az egész évre tervezett 984,6 milliárd 97 százaléka. Az áprilisi magas hiányt épp a május elsejei hosszú hétvégével magyarázta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), ugyanis a májusi bért és családi juttatásokat már áprilisban kifizették, így májusban erre már nem kellett költeni, ennek és a májusi adóbevételi többleteknek köszönhetően végre vaskos, 269,4 milliárd forintos többlet keletkezett az államháztartásban - közölte ma az NGM.

Így az öthavi hiány 681,7 milliárd forintra csökkent, ami az éves terv 69 százaléka. (Tavaly ilyenkor 559,4 milliárd forint volt a deficit.) Igaz, a tervbe vett és végrehajtott államosítások (Antenna Hungária Zrt. megvásárlása) az idei pénzforgalmi hiányt 1100 milliárd forint fölé lökik, így az éves hiány a most vártnál is magasabb lesz - de ez az uniós sztenderdek szerinti mutatót nem érinti, ezért az NGM szerint tartható a GDP arányos 2,9 százalékos hiánycél. Az idei költségvetés módosítása várhatóan a kormány megalakulása után kerül a parlament elé.

Az NGM mai közleménye szerint a központi költségvetés 817,3 milliárd forintos deficittel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 109,3 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 26,3 milliárd forintos szufficittel zártak. A 2013. év I-V. hónapjában az államháztartás központi alrendszerének deficitje 559,4 milliárd forint volt.

A két év azonos időszakának összehasonlítását befolyásolta a 2013 szeptemberétől megvalósuló pedagógus-béremelés, illetve a 2013. április 1-jétől költségvetési szervként működő volt nonprofit, egészségügyi gazdasági társaságok kiadásai is. Növelték a központi kiadásokat a tavalyi év azonos időszakát meghaladó helyi önkormányzati támogatások, valamint az adósságkonszolidáció keretében idén május végéig kifizetett 68,6 milliárd forint törlesztési célú támogatások is.

A május elsejei szünnapok miatt már áprilisban teljesített bér- és családi juttatások hatásán túl a májusi költségvetési egyenleget javította az Európai Bizottság által átutalt - a korábbi hónapok kiadásaihoz tartozó - uniós támogatások bevételi elszámolása. A gazdasági növekedés felfutásából, a foglalkoztatás bővítéséből, valamint az online pénztárgépek bekötéséből származó többletbevételek szintén javították a májusi költségvetési egyenleget, elsősorban az általános forgalmi adó, a személyi jövedelemadó, a szociális hozzájárulási adó és a kapcsolódó járulékok előirányzatain.

Az államháztartás hiánya (milliárd forint)január-májusjanuár-december2001-112,7-454,92002-409,2-1616,22003-408,7-1054,32004-830,8-1284,12005-837,7-984,42006-981,0-2056,42007-753,0-1291,42008-424,8-910,62009-568,7-924,92010-736,2-869,82011-724,2-1734,42012-344,1-607,52013-559,4-881,32014-681,7-984,6
Forrás: PM, NGM