Néhány perce az MNB publikálta az idei utolsó hivatalos forintárfolyamokat.

Eszerint az euróval szemben a forint 310,14-nél zárta az évet. Ez azt jelenti, hogy 2016 végi 311,02-höz képest egy kissé erősebb forintárfolyamon számolhatja majd el többek közt az adósságállományt a jegybank.

Így már ez a harmadik esztendő, amikor erősödni tudott a magyar deviza, ugyanis amíg 2014-ben az év végi euróárfolyam 314,89 forint volt, addig 2015-ben már csak 313,12 forintot kellett adni az egységes európai deviza darabjáért.

A dollárral szemben 258,82 forintnál ért véget 2017 a hivatalos árfolyam oldaláról. Ez az érték is viszont komoly idei forinterősödést jelent, mivel egy évvel korábban 293,69-nál volt az év végi elszámolóár. A volatilitást jól jelzi, hogy amíg 2014 végén 259,13 forintba került egy dollár, addig 2015 utolsó napján 286,63 forintba.

A svájci frank esetében is látványos forinterősödés történt. A ma kialakult 265,24 forintos árfolyam ugyanis érdemben erősebb az egy évvel korábbi 289,41 forintnál, valamint a 2015 végi 289,38-nál is - igaz, elmarad a 2014 utolsó napján kiszámolt 261,85-as frankárfolyamtól.