2011. májusban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 0,2 százalék volt, 2010. májushoz viszonyítva az árak 3,9 százalékkal növekedtek. A harmonizált és az adóhatástól megtisztított index is ugyanekkora lett az áprilisi 4,4 és 4,6 százalék után, a maginfláció 2,7 százalékon maradt, míg a nyugdíjas fogyasztóiárindex 5,7 százalékról 4,6 százalékra mérséklődött.

Az első öt hónapban átlagosan 4,2 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában.

A májusi adat bombameglepetést jelent, hiszen a Napi Gazdaság által megkérdezett elemzők átlagosan arra számítottak, hogy az infláció az áprilisi 4,7 százalék után 4,5 százalékra mérséklődik, és innentől kezdve már csak lefele fog csordogálni az év során. A londoni elemzők is jócskán felüllőttek, 4,2-4,5 százalék közötti értékeket prognosztizáltak mondván, hogy az élelmiszerárak emelkedésével szemben a magasabb bázis és az erősebb forint az infláció fékeződését segíti.

Utoljára tavaly szeptemberben volt 4 százalék alatt az éves árindex.

Havi összevetésben a cukor, a párizsi , a kolbász és a tojás 1 százalék körüli árcsökkenése fékezte az inflációt, de kismértékben olcsóbbak lettek a járműüzemanyagok és a tartós fogyasztási cikkek is. Éves szinten a tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 1,1, a szeszes italok, dohányárukért átlagosan 1,0 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, de a szélsebesen robogó élelmiszerárak között üdítő kivételként mérséklődött a tojás és a sertészsiradék ára is

Arról, hogy mi okozta az inflációs meglepetést, és ez hogyan érinti az elemzői árindex- és kamatprognózisokat, részletesen itt olvashat.