Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Ez év júniusában a fogyasztói árszínvonal 5,6 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit - a májusi 5,3 százalékot követően, amely meglepően alacsony lett -, míg havi összevetésben 0,1 százalékos árszínvonal-emelkedés történt - derül ki a KSH friss jelentéséből. A havi tempó megfelelt a Napi Gazdaság elemzői prognózisának, míg az éves érték 0,2 százalékponttal felülmúlta azt. Igaz, az elemzői vélemények között szokatlanul nagy volt a szórás.

Havi összevetésben az élelmiszerek árszínvonala 0,1 százalékkal csökkent - főként a tojás, a liszt, a sajt és a tej olcsóbbodásának köszönhetően -, miközben több hústermék és az idényáras élelmiszerek is drágultak. A főcsoportok között a legtempósabban a szeszes italok, dohányáruk ára nőtt, májushoz képest 0,7 százalékkal. Szintén átlag felett drágultak a szolgáltatások: ezen belül az üdülési szolgáltatások az induló nyári szezonnal összefüggésben 4,4 százalékkal kerültek többe, mint májusban. A ruházkodási cikkek és a tartós fogyasztási javak olcsóbbak lettek, ahogyan a járműüzemanyagok is.

Utóbbi csoport persze éves összevetésben drágult, közel 14 százalékkal. Az élelmiszerek átlagosan 5 százalékkal kerültek többe, mint 2011 júniusában, ám ezen belül a tojás közel 40, a sertészsír közel 30, a csokoládé és kakaó pedig bő 20 százalékkal drágult. A rezsiköltségek sem fékezték az inflációt, hiszen a háztartási energia átlag feletti 6,7 százalékos áremelkedésén belül a palackos gáz 12,1, a távfűtés 10,5 százalékkal drágult. A szolgáltatások esetében 4,0 százalékos volt az áremelkedés mértéke, ezen belül a szemétszállítás 7,0, a csatornadíj 5,4 százalékkal, azaz átlag alatt drágult. A ruházkodási cikkek szintén átlag alatt drágultak, míg a tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 1 száazlékkal kellett kevesebbet fizetni 2011. júniusához képest.

Forrás: KSH