A kamatdöntést amúgy is izmosan váró forint a 25 bázspontos vágás után erősödött. Az euró kurzusa 250,20 forinton várt a jegybankárok határozatásra, majd a lazítást követően 249,95/250,00 forintra gyengült. Mindez azt jelenti, hogy reggel óta nincs számottevő változás, továbbra is 250 körül legyez az árfolyam. Hosszú vita, de eléggé egyértelmű döntés volt - jelentette ki Simor András, az MNB elnöke a kamatmeghatározó ülés után tartott sajtótájékoztatón. Hozzátette: érkezett javaslat 50 bázispontos csökkentésre és a tartásra is. Kérdésre válaszolva kijelentette, hogy a 2008-ra tervezett inflációs célt a kínálati sokkok térítették el, amelyeket a monetáris politika nem is tudott volna befolyásolni. Simor elmondta: monetáris tanács továbbra is azt feltételezi, hogy az inflációs horgony alacsonyan van, de a bértárgyalásokra fokozottan figyelnek, és amennyiben úgy látják, hogy mégis magasak az inflációs várakozások, lépni fognak. Az előző kamatdöntő ülés óta rendelkezésre álló új információk nem változtattak érdemben a makrogazdasági kilátásokon - áll a kamatdöntéshez kiadott közleményben. A monetáris tanács által jegyzett dokumentum szerint a testület a potenciális szintjétől elmaradó kibocsátásra és az infláció fokozatos mérséklődésére számít a következő két évben. Amennyiben a mezőgazdasági-, élelmiszer- és energiaárak jelentős emelkedése nem jár tovagyűrűző hatásokkal, 2009-ben elérhető a 3 százalékos inflációs cél. A közvetett inflációs hatások szempontjából kiemelkedő jelentőségű az ár- és béralakulást befolyásoló gazdasági szereplők várakozásainak szerepe. A bérezési és árazási magatartást fegyelmezheti a belső kereslet növekedésének – a második negyedéves GDP-adatok által jelzett –jelentős lassulása, illetve a háztartások fogyasztási kiadásának visszaesése. A monetáris tanács kiemelt figyelemmel kíséri azonban azokat a mutatókat, amelyek tartós inflációs nyomás kialakulására utalhatnak. A jövő évi bérmegállapodások e tekintetben jelzésértékűek lehetnek - hangsúlyozza a testület. Bár a nemzetközi pénzügyi környezetet továbbra is bizonytalanságok jellemzik, a hazai befektetések kockázati megítélése érezhetően javult. Mindezek fényében a monetáris tanács lehetőséget lát az irányadó kamat csökkentésére, ám az inflációs kockázatok és a nemzetközi befektetői környezetet jellemző bizonytalanság a későbbiekben is megfontolt kamatpolitikát indokol.