BUX
38657

Itt az új jelentés: Magyarországon súlyosan aggályos az emberi jogok helyzete

Jelentést adott ki a Human Rights Watch (HRW) jogvédő szervezet Magyarországról, amelyben súlyosan aggályosnak nevezte az emberi jogok helyzetét, egyben felszólította fel az Európai Uniót, hogy cselekedjen az ügyben.

Inforádió, 2015. február 19. csütörtök, 08:05

A szerdán nyilvánosságra hozott jelentésről kiadott angol nyelvű összefoglalóban az olvasható, hogy a szervezet szerint "Brüsszel gyakorlatilag nem tett semmit a kifogásolt jogszabályok és intézkedések ügyében, amióta az Európai Bizottság 2014 márciusában a jogállamiságnak az uniós tagállamokon belüli erősebb védelmét célzó intézkedést hozott".

A budapesti keltezésű jelentés számos területen aggályosnak nevezi az emberi jogok magyarországi helyzetét, amelyet a kormány által kezdeményezett jogszabályoknak tulajdonít. "A magyar kormány egy sor aggályos törvényt és irányelvet hozott, az ezek megváltoztatására irányuló nemzetközi felhívásokat azonban nagyrészt figyelmen kívül hagyták" - olvasható az összefoglalóban.

Lydia Gall, a HRW Balkánnal és Kelet-Európával foglalkozó kutatója szerint Magyarország "ékes példája" annak, hogy az Európai Uniónak fokoznia kell fellépését a jogok védelmében a határain belül. "Az EU-nak ki kell állnia saját értékei mellett, és meg kell védenie Magyarország polgárainak jogait, beleértve azt is, hogy eljárást indít a jogállamiság védelmére és az Európai Tanács elé viszi Magyarország ügyét".A Human Rights Watch szerint reformok sorozatára van szükség ahhoz, hogy a magyarországi jogszabályok és intézkedések összhangba kerüljenek az ország nemzetközi és regionális kötelezettségeivel. A HRW sürgette egyebek mellett a civil szervezetek elleni hadjárat beszüntetését, az alkotmánybíróság jogköreinek helyreállítását, a bírói függetlenség biztosítását, a médiahatóság tagjainak megválasztásakor a többpárti jelölési rendszer megteremtését, a hajléktalanok kriminalizálását lehetővé tévő alkotmánymódosítás visszavonását, az Emberi Jogok Európai Bíróságának az egyházak egyenlőségére vonatkozó ítéletének alkalmazását, a választásokon való általános részvétel lehetőségének biztosítását a fogyatékossággal élőknél is, a roma kisebbség jogainak védelmét szolgáló konkrét cselekvést, a romaellenes és az antiszemita megnyilvánulások legfelső kormányzati szinten történő nyilvános elítélését, valamint a családon belüli erőszak áldozatai védelmének garantálását.A szervezet közlemény végül megállapította, hogy az EU egyetlen államában sem tökéletes az emberi jogok helyzete, "de ha a magyar kormányról van szó - amely eltökéltnek tűnik az emberi jogok védelmének szándékos aláásásában -, Brüsszel számára létfontosságú, hogy cselekedjen".