Az Európai Bizottság november 13-án a tavaly decemberben megszakított kifizetések felfüggesztése és a pénzügyi korrekciós eljárás megnyitása mellett döntött - értesült a Bruxinfo. Az ügy előzménye, hogy a magyar kormány augusztus végén hivatalosan is elutasította a Bizottság által javasolt differenciált pénzügyi korrekciót, mondván indokolatlanul és méltánytalanul magasnak a pénzügyi korrekció által érintett összeg.

Márpedig fontos lenne megállapodni, hiszen akkor a szóban forgó beruházásoktól elvont pénzt más, "tiszta" projektekre át lehetne csoportosítani. Az elvonás által sújtott beruházások esetében pedig, ha csak más döntés nem születik, a költségvetésnek kell állnia a számlát és kipótolni az elvett uniós forrásokat. (Bár mivel a 2007-14 közötti időszakban 2015 végéig kell lekötni a pénzeket, ezért a fennmaradó egy évben nehéz lenne új projekteket indítani.)

A vita arról szól, hogy az uniós testület szakértői szerint a magyar közbeszerzési szabályok megsértették a tisztességes és nyitott verseny elveit, amikor az útépítés helyétől csak 50 kilométer földrajzi távolságon belül lévő vállalkozásoknak engedélyezte, hogy az építkezésre aszfaltot szállítsanak, illetve a tenderen részt vehessenek. Ide kapcsolódóan érdemes megjegyezni, hogy ez a gyakorlat már 2007 óta érvényben volt, korábban több bizottsági auditellenőrzés is átsiklott felette, ám most a Bizottság ragaszkodik ahhoz, hogy a magyar hatóságok visszamenőleg fényt derítsenek az összes ilyen ügyre és korrigálják a szabálytalanságokat.

Miután tehát a magyar hatóságok elutasították a pénzügyi korrekciót, Európai Bizottság felfüggesztette az eddig csak megszakított kifizetéseket. Ezzel egyúttal egy új - akár több hónapig is elhúzódó pénzügyi korrekciós - procedúra vette kezdetét, amelynek különböző fázisai vannak, és egy fokon meghallgatást ír elő a Bizottság és a tagállami hatóságok részvételével. Amennyiben itt sincs eredmény, úgy a testület saját hatáskörben végrehajthatja a pénzügyi korrekciót, ezzel párhuzamosan pedig a magyar fél által benyújtott költségnyilatkozatokból levonja a pénzügyi korrekcióval csökkentett összeget. Fontos, hogy ha a Bizottságnak egyedül, a kormány beleegyezése nélkül kell lépnie, akkor a levont összegeket már nem lehet átcsoportosítani más projektekre, azok lényegében elvesznek, hacsak Magyarországnak nem fordul az Európai Bírósághoz és nyeri meg a pert.

Az aszfaltügytől teljesen független az a vizsgálatsorozat, amit az Európai Bizottság folytat most már hónapok óta annak megállapítására, hogy a felzárkóztatási források menedzselésére és ellenőrzésére idén áprilisban létrehozott új magyar intézményi struktúra képes-e az EU-s pénzek hatékony és rendeltetésszerű kezelésére - emlékeztet a Bruxinfo. Jóllehet Brüsszel még mindig nem alakította ki végleges álláspontját, időközben engedélyezte az új szisztéma felállása óta benyújtott magyar számlák kifizetését. Ez alól csak néhány olyan (elsősorban a közlekedési operatív program alá tartozó) terület kivétel, ahol bizonyíthatóan szabálytalanságok fordultak elő.