BUX
39357

Itt van az Orbán-kormány első gazdaságfejlesztési pályázata

A kabinet újra meghirdeti a GOP „Komplex vállalati technológia fejlesztés” című pályázati kiírást, hatmilliárdos keretösszeggel, módosított, a kkv-kat preferáló feltételekkel.

NAPI, 2010. augusztus 9. hétfő, 17:16

Az idén ismét meghirdetik - az Új Széchenyi Terv irányaival összhangban - a Gazdaságfejlesztési Operatív Program harmadik legmagasabb támogatási összegű támogatását kínáló GOP-2010-2.1.1/C "Komplex vállalati technológia fejlesztés" című pályázati kiírást - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ). A támogatási konstrukció keretében legalább 150 millió, de legfeljebb 400 millió forint igényelhető, és a megítélt támogatás 25 százaléka vehető igénybe előlegként. A pályázat meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 6 milliárd forint a 2010. évre.A kiírás célja, hogy támogatást nyújtson a magyar vállalkozásoknak ahhoz, hogy meglévő termelőkapacitásuk fejlesztésével, vagy új tevékenységek indításával stabilizálhassák a helyüket a válság után újrarendeződött piacokon, növeljék az árbevételüket és exportteljesítményüket, egyúttal megrendeléseikkel segítsék mindebben a beszállítói körükben tevékenykedő vállalkozásokat is - fogalmaz a közlemény.A pályázati kiírás keretében a modern eszközök és berendezések mellett informatikai fejlesztés, gyártási licenc és know-how vásárlása során felmerült kiadások, piacra jutási, infrastrukturális és ingatlanfejlesztési, tanácsadási, valamint minőség- és egyéb irányítási rendszerek bevezetési költségei számolhatóak el.A támogatás mértéke a vállalkozás méretétől függ: a mikro-, kis- és középvállalkozások az összes elszámolható költség 40 százalékát, a nagyvállalkozások legfeljebb 30 százalékát nyerhetik el. A pályázat keretében olyan induló vállalkozások is pályázhatnak, amelyek partner vagy kapcsolt vállalkozásaik révén felelnek meg a kiválasztási és támogathatósági feltételeknek.A korábbi években is meghirdetett pályázat idei kiírásában több feltétel módosult. A konstrukció feltételrendszere összehangolásra került az Új Széchenyi Terv gazdaságfejlesztési céljaival. Ennek megfelelően az értékelő rendszer erősen preferálja a kkv-körbe tartozó pályázókat, valamint a húzóágazatokban megvalósuló projekteket - állítja a közlemény. Az új értékelő rendszer keretében a pályázó múltbeli adatainak értékeléséről pozitív irányba tolódik a hangsúly a projekt megvalósíthatóságának értékelésére. Értékelési szempontként jelennek meg a megvalósítandó projekt nemzetgazdasági vonatkozásai, így pontozzák a projekt költségvetésén belül a minél magasabb hazai beszállítói hányadot, mutató méri a pályázó cégek által Magyarországon megfizetett adó összegét, valamint új értékelési szempontnak számít a projekt megvalósítása révén vállalt nagyobb exportképesség is.Az NFÜ szerint a kiírás feltételrendszere figyelembe veszi a válság utáni újrarendeződést jellemző gazdasági tendenciákat is, így a korábbinál kedvezőbben határozták meg a megelőző évek árbevétel-változásához kapcsolódó jogosultsági kritérium. Ezen a területen kiemelten érvényesül a húzóágazatok, így a kiemelt exportképességű, és jelentős magyar beszállítói körrel rendelkező járműgyártó ágazat preferálása.Az állami támogatásokkal történő hatékony gazdálkodás jegyében az értékelési rendszer előnyt biztosít azon vállalkozások számára, amelyek a kötelezőnél nagyobb önerőt vállalnak a projekt megvalósításában.A Magyarország hat konvergencia régiójában megvalósuló fejlesztések támogatására vonatkozóan 2010. szeptember 17-től 2010. október 29-ig van lehetőség pályázatok benyújtására.